Mintha egy baljós film elevenedett volna meg: húsz percig összevissza ment a lift három utassal egy győri tízemeletes házban. Az épületben hatvan család él gyerekekkel, sok a nyugdíjas lakó is.
– Tűzvédelmi szempontok miatt 2016 októberében előírták, hogy a két fa alapú liftünket le kell cserélni – mesélte a Borsnak a hetedik emeleten lakó Horváth Lajosné. A lakók abban állapodtak meg, hogy beruháznak egy nagyon modern felvonóra.
Úgynevezett duplex üzemeltetésű lifteket szereltek be: tehát az a felvonó érkezik a hívás helyére, amelyik éppen közelebb tartózkodik. Februárban adták át az új lifteket, s keserűen tapasztalják, hogy a két szerkezet nagyon gyakran meghibásodik. Néha kileng, mintha a doboz keskenyebb lenne, mint a liftakna sínjei. És ha már duplex, a baj sosem jár egyedül. Ha például a hatodikon elromlik az egyik, akkor a hetedikre nem megy fel az ötödiken álló, de működő lift sem, mert ő van messzebb.
– Amikor a liftszerelőknek elmondtam, mi a baj, azt válaszolták, hogy nyomni kell a gombot, nem a lift előtt ácsorogni – emlékezett Horváth Lajosné. Aztán jött egy olyan hiba, amire rémálmukban sem gondoltak.
– Egy kislánnyal és a párommal szálltunk be a liftbe – vette át a szót Maglódszki Tünde. – A gyerek a hatodikon akart kiszállni, mi a hetediken. Megálltunk a szinteken, de nem nyílt ki az ajtó. Ehelyett újra elindult és tovább ment egy másik helyre. Tizenöt percig lifteztünk így bezárva, tehetetlenül. Végül visszaérve a földszintre, kiszabadultunk a börtönből. A gyerek sírt, és belegondolni is rossz, mi van, ha egyedül utazik, vagy ha egy pánikbeteg száll be, aki nem bírja a bezártságot – mondta el megrázó élményét a Borsnak Tünde.
A társasház közös képviselője, Farkas Péter elmondta, hogy számára is nagyon bosszantó, ha elromlik a lift, főleg, ha mindez hétvégén történik.
– Ilyenkor kötelességemnek érzem, hogy én is a helyszínre menjek és segítsek, de ezzel el is száll az egész napom. A lift teljes árát, a tizenhárommillió forintot a hibák miatt még nem fizettük ki – mondta a Borsnak Farkas Péter.
Hibik István, a Pannon Elco-Lift vezetője csak annyit mondott, túlzás, hogy ez a lift többször romlik el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.