Aktuális

Házkutatás volt a Magyar Kézilabda Szövetségnél – bírók csalhattak

MTI

Létrehozva: 2017.06.08.

<p>A Budapesti Nyomozó Ügyészség munkatársai szerdán házkutatást tartottak a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyik irodájában és ott dokumentumokat, okiratokat foglaltak le.</p>

Forrás: MTI

Az MKSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: „az intézkedés oka, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján vesztegetés és vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúja merült fel”.

„A kézilabdában régóta közszájon forgó szóbeszéd szerint egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke ezt jelezte a rendvédelmi szervek felé, és kérte a közbenjárásukat az ügy tisztázása érdekében” – olvasható a közleményben, amely leszögezi, a nyomozás eredményének függvényében az ügynek személyi és egyéb konzekvenciái is lehetnek, mindaddig azonban, amíg ennek ellenkezője bizonyítást nem nyer, az MKSZ vélelmezi az eljárás alá vont személyek ártatlanságát.

Az MKSZ jelezte, további információkat csak az ügy minden részletének ismeretében tud majd közölni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek