Nem tudtak kimászni autójukból, vízbe fulladt apa és lánya – drámai videó

Nem tudtak kimászni autójukból, vízbe fulladt apa és lánya – drámai videó

szívszorító
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 11. 20:00
Bors

A floridai rendőrség osztotta meg azt a felvételt, amit egy szemtanú készített hétfőn egy autóról, ami letért az útról, majd egyenesen a vízbe hajtott. A szörnyűséget többen is látták, így azonnal tudták értesíteni a 911-et, hogy segítséget hívjanak. 

Ebben az esetben szerencsére a nézelődésnél nem álltak meg az emberek, többen is a vízbe vetették magukat, hogy próbálják kiszabadítani az autóba szorultakat. A fehér Dodge-ban egy 88 éves férfi, Eugene Hayden és lánya, a 64 éves Carol ült, de hiába próbáltak kijutni, már kevés volt erejük az ajtók kinyitásához.

A drámai felvételen látszik, ahogy a megmentésükre sietők hogyan harcolnak értük, mindhiába. Az erős szél és a folyamatosan növekvő, kocsit elfedő vízszint ellenük dolgozott. Az autó folyamatosan süllyedt, ráadásul az erős áramlat hatására egyre sodródott a parti sziklák felé, ahol aztán végleg elmerült, számolt be a DailyMail.

Két órával a történtk után sikerült kiemelni a vízből a járművet, amit további vizsgálatokra a Higel Marine Parkba szállítottak. Carol és édesapja nem tudott megmenekülni végzetes csapdából, mindeketten életüket vesztették. Mindketten egy közeli nyugdíjas közösség tagjaként élték életüket, ahol a szomszédok nagyon kedvelték őket, ezután pedig szeretettel emlékeznek rájuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.