Magyar skót juhász lett a világ legszebbje

Magyar skót juhász lett a világ legszebbje

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 22. 13:30
Reim Károly

Komoly sikert ért el egy magyar kennelből, a Prince of Sunlightból kikerült kutya az angliai Birminghamben megrendezett Crufts Dog Show kiállításon. A hároméves skót juhász, Naomi 282 fajtársa közül nyerte el a legszebb szukának járó díjat a világ legnagyobb kutyaversenyén.

– Négy hónapos volt, amikor Angliá­ba került – mesélte a Borsnak a kutya magyar tenyésztője, Szalczinger József, aki 14 éves kora óta a fajta szerelmese. – Eredetileg meg akartam tartani, végül aztán mégis meggondoltam magam. Kicsit fáj is a szívem érte. A szigetországban élő ausztrál gazdái a jó tapasztalatok miatt mindenképpen Magyarországról szerettek volna egy kiskutyát, ezért is adtam be végül a derekam. Ők a barátaink, úgyhogy biztos voltam benne, hogy jó kezekben lesz – indokolt József, majd részletesen jellemezte a kutyust.

– Egy nagyon kedves és vidám kutyáról van szó, amely a fajtájából is adódik. Pici kora óta arra tanítottuk, hogy szépen mozogjon pó­rázon, és ügye­sen mu­tassa magát. 2015-ben már megnyerte a Crufts kölyök versenyét is, majd több más rangos kiállításon is győzött. Már kölykei is születtek, akik szintén sikeresek – újságolta.

A versenyre már bekerülni is rettentően nehéz. Számos kritériumnak kell megfelelniük az ebeknek. A mozgáson és a trenírozáson felül természetesen a kinézet a legfontosabb. Egyáltalán nem túlzás, hogy akár három-négy órát is igénybe vehet, mire minden szőrszál pontosan a helyére kerül.

– Angliában egy magyar tenyésztésű kutyával neves angol bírák előtt nyerni, úgy gondolom, hogy óriási siker. Jó korban van, de talán ez lehet a csúcs a számára. Az azonban biztos, hogy mindez az utódaira is rendkívül jó hatással lesz majd, akikre szép jövő várhat – büszkélkedett József. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.