Pisztollyal támadt magyar fiatalokra Kolozsváron – a rendőrség szerint nem etnikai okból

Pisztollyal támadt magyar fiatalokra Kolozsváron – a rendőrség szerint nem etnikai okból

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 26. 19:05
Bors, MTI

Három fiatalra támadt egy csoport Kolozsvár belvárosában szombat hajnalban. A Stiridecluj.ro hírportál információja szerint azért támadtak a fiatalokra, mert magyarul beszéltek. Szemtanúk szerint a két csoport tagjai eleinte csak szóban vitatkoztak, majd dulakodtak. Az egyik támadó gázpisztolyt rántott, a levegőbe lőtt, majd az egyik magyar felé célzott és fejbe vágta a fegyverrel. A fiatal férfi megsérült. 

A román rendőrség szerint nem volt etnikai színezete a verekedésnek, ráadásul csak egy támadó volt.

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az ügyben érintett három magyar fiatal és egy szemtanú vasárnap tett vallomása alapján elmondta: amiatt alakult ki tettlegességig fajuló szóváltás az utcán a magyar csoport és egy román nemzetiségű férfi között, hogy a magyarul beszélő fiatalok egy tréfa nyomán hangosan nevettek, az elhaladó férfi pedig úgy vélte, hogy ővele csúfolódnak. 

A rendőrségi szóvivő hozzátette: a vallomások szerint a férfi a fegyverével fenyegette meg a fiatalokat, és egyiküket vélhetően ezzel ütötte fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés dördült volna el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.