Aktuális

Rejtélyes kakifantom sokkolja Zsombót

Ny. A.

Létrehozva: 2016.11.03.

Forrás: Fotó: Vaskó Tamás

Senki sem tudja biztosan, ki lehet az, aki az elmúlt hónapban tizenhét alkalommal használta illemhelyiségnek az egyik buszmegállót Zsombón. A helyzet odáig fajult, hogy a megálló mellett élő Marika néni a polgármesterhez fordult: haladéktalanul oldják meg a problémát!

– A régi üveg buszmegállót én takarítottam. Hála az égnek, ez már a közmunkások feladata, nagyon sajnálom is őket. Az egyik el is hányta magát egyszer – mesélte lapunknak Marika néni, aki szerint a kakifantom a reggeli órákban végzi a dolgát a kapualjában, még vécépapírt is használ, amit rendszerint az asszony kertjébe hajít be.

– Az első busz reggel négy óra után indul. Akik akkor indulnak, nem pa­naszkodtak az ürülékre. Reggel hétkor viszont már lépni nem lehet tőle a járdán. Sokan járnak busszal Szegedre dolgozni, a gyerekek iskolába és lépnek bele a piszokba – szörnyülködött az idős asszony, aki szerint a fantom mintha direkt a buszra várakozókkal akarna kiszúrni.

– Mindenhol van ilyen, miért kell ekkora cirkuszt csinálni ebből? – kérdezték értetlenkedve a polgármesteri hivatalban. A te­lepülés vezetőjét hiába kerestük, azt mondták, nem elérhető. A 3500 lelkes falu lakóit felháborítja az eset. Egy helyi asszony úgy sejti, egy rendes család értelmi fogyatékossággal élő nagyfia állhat mögötte. Mások egy közelben élő, rosszarcú férfira gyanakszanak, biztosat senki sem tud.

– Szereljenek fel kamerákat! – mondta határozottan a helyi zöldségesben dolgozó Judit, aki szerint a polgárőrök feladata lenne a fantom kézre kerítése. Egy másik zsombói hölgy, Emese a Borstól értesült az ügyről. – Talán ez a hobbija – tippelt  nevetve.

Pozsony már elfogta a maga kakifantomját

A szlovák rendőrség két éve vette őrizetbe a 24 éves Martin M.-et, akit azzal gyanúsítanak, hogy ürülékkel támadt pozsonyi nőkre. A kakifantom éjszaka csapott le. Általában otthonról hozott anyaggal dolgozott, amit aztán az áldozatai arcára vagy hajára, de legalább a ruházatára kent. Volt, akit le is vizelt.

Kapcsolódó véleményünket itt olvashatja el. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek