Nagymama lesz a magyar playmate

Nagymama lesz a magyar playmate

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 23. 10:00
A hazai playmate-ek királynője, a Pamela Anderson-hasonmásként elhíresült Beke Yvett nagymama lesz. A hírt elsőként a Borssal osztotta meg.
Bors

Egy végtelenül örömteli hír miatt döntött úgy Beke Yvett, hogy befejezi a pályát. Az új esztendőben már hiába várják, nem fogja táncos fellépéseivel szórakoztatni a férfiakat.

– A lányom, Viki, babát vár. A kisfiú, akinek László és Imre lesz a két keresztneve, a tervek szerint szenteste, december 24-én jön majd a világra – mondta a Borsnak Yvett, aki nagyon boldog, ám a nagymamalét eszébe juttatta az idő múlását is.

– Negyvenéves lettem, és úgy döntöttem, hogy befejezem a fellépéseket. Nem szeretnék nevetségessé válni, ezért táncolni már nem fogok, de igényes fotózásokat azért még vállalok – árulta el a modell, akit egy hatalmas pofon is ért nemrég.

– Akik ismernek engem, tudják, hogy imádom Olaszországot az autómárkáival, a gasztronómiájával és úgy mindennel együtt. Nagyon szerettem volna Debrecenben egy kávézót is nyitni. Spanyolországból hozattuk a csempéket, a falak stílszerűen fekete-piros színben pompáztak, ugyanis ez egy Lamborghini kávézónak készült – fogalmaz Yvett, aki egy üzlettársával közösen tervezte, szervezte az üzletet. A férfi biztosította a tőkét, minimum húszmilliót fektetett be. Kikötése az volt, hogy a forgalom ötven százaléka őt illesse. Yvett rendkívül boldog volt, hogy elkészült az üzlet, és fejben már azt tervezte, hogy kiket hív meg a megnyitóra, amikor jött a hideg zuhany.

– Itt a kulcs. Ha elhagyod a férjed értem, már nyithatsz is. Rendben? – állította falhoz a férfi a döbbent Yvettet, aki alig kapott levegőt.

– Természetesen nemet mondtam neki, de amikor elrohantam, sírógörcsöt kaptam. Eszembe nem jutott, hogy ilyen aljas szándék áll a háttérben – mondja a playmate, aki túltette magát az egészen, és már a nagymamalét jár a fejében.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.