Kalapács alatt Ady párizsi képeslapja

Kalapács alatt Ady párizsi képeslapja

képeslap
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 21. 12:00
<p>Újabb érdekes aukciós tárgyra bukkant a Bors. </p>
V. Zs. 

A Krisztina Antikvárium december 3-án esedékes árverésén egyebek mellett egy Ady Endre által írt képeslap is szerepel. A magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb költőjének kedvelt úti célja volt Párizs, ahol élete során hét alkalommal is eltöltött hosszabb-rövidebb időt. Egyik utolsó útjáról küldte az a képeslapot is, amelyet most kikiáltási áron négyszázezer forintért lehet megvásárolni. A lapon egy árvíz után készült fotó látható, a címzett pedig nem más, mint Ady öccse, Lajos. Vagy ahogy olvasható: „Édes Lajoskám”.

Az üzenetben Ady közli, abbahagyja az újságírást a Pesti Naplónál („végleg szakítok e díszes társasággal”). Emellett érdeklődik arról, mi a helyzet egy új szabadkőműves újsággal. Ezzel arra is utal, hogy ő maga is tagja volt a Martinovics-féle szabadkőműves páholynak. Utóbbiból az árverési katalógus készítői azt feltételezik, hogy Ady valamikor 1912 körül küldhette ezt a képeslapot. Mondandóját többek között azzal zárja, hogy „fene rosszul” van, s ölelést küld testvérének.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.