Fejfájással vitték kórházba, két nap múlva meghalt a szépséges lány

Fejfájással vitték kórházba, két nap múlva meghalt a szépséges lány

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 25. 20:00
Bors

A 16 éves Isabel Gentry-t május 20-án szállították kórházba, miután néhány órával az AS level vizsgája (ez a brit oktatásban az első, 12. évben tett vizsga) előtt súlyos fejfájásra panaszkodott. A lány nem sokkal ezután még a kórházi ágyából is frissítette Twitter-oldalát, és azt írta:

Gentry aztán két nappal később, május 20-án elhunyt. Halálát meningitisz, vagyis agyhártyagyulladás okozta, amit az orvosok szerint lehetetlen lett volna kivédeni, ugyanis a betegség rövid idő alatt hatalmasodott el rajta. Nem tartják kizártnak azt sem, hogy egy fertőzött rovar csípte meg.

A 16 éves lányt iskolája, a bristoli St Brendan's Sixth Form College egy emberként gyászolja, Izzy-t mindenki egy kedves és energikus lánynak ismerte meg, akinek voltak álmai és tervei az életben. Halálával kapcsolatban vizsgálat indul, és elrendelték a hatósági boncolását is.

Izzytől féltestvére a Facebookon szívszorító bejegyzésben búcsúzott.

– Sokat gondolkodtam, hogy ezt most posztoljam-e, de úgy érzem, ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a családom és a barátaimat egyszerre elérjem. Tegnap sajnos a gyönyörű mostohatestvérem, Izzy Gentry elhunyt. A szívem összetört, pedig még annyi mindent terveztünk együtt, ám most erre már nem lesz lehetőség. Mindig jó testvérei voltunk egymásnak, a legjobbak, és örökké mellettem lesz. Nyugodj békében, én kis legjobb barátom – írta Betty.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.