Aktuális

Lefejeztek egy 4 éves kislányt a nyílt utcán

Bors/MTI

2016. március 28. hétfő 17:45

Húsbárddal levágta egy négyéves kislány fejét egy férfi hétfőn a tajvani főváros, Tajpej egy forgalmas utcáján.

A kislány és édesanyja dél körül egy metróállomáshoz igyekeztek biciklivel Nejhu kerületben, ahol a gyerek nagyapjával volt találkozójuk. Az anya utólag azt mondta, a közeledő férfiről azt gondolta, hogy segíteni akar a biciklijével épp elakadt kicsinek.

A 33 éves gyanúsítottat a járókelők tették ártalmatlanná, majd a rendőrök elfogták. Kiderült róla, hogy korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. A férfi állította, kábítószert is fogyasztott, de az erre vonatkozó vizsgálat negatív eredményt hozott.

A helyi rendőrfőnök helyettese arról beszélt, hogy a pontos körülményeket, a gyanúsított indítékait igyekeznek kideríteni. 
     

További cikkek

Sértés

Márki-Zay Péter nevetgélve beszélt arról, hogy sértegette a fogyatékkal élőket

Börtön

Törölj mindent! – utasította diákját a vele szexelő tanárnő

Ez is érdekelhet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 26.: az Uránusz és a Vénusz fényszöge meglepő fordulatokat hozhat

borsonline.hu

Ennek a 3 csillagjegynek minden sikerülni fog 2022-ben

life.hu

Gregor Bernadett barátja megszólalt: "Nevezzük akárminek ezt a kapcsolatot, ez kialakult"

delmagyar.hu

A Tiszába ugrott egy személy Szegeden - Fotók

origo.hu

Az eddigi talán legnagyobb javítását kapta a OnePlus 9 Pro

nemzetisport.hu

Gyász: Amerikától Ausztráliáig – külföldön is megemlékeztek Csollány Szilveszterről

origo.hu

Csúnyán összevesztek a szupergazdagok egy New York-i repülőtér miatt

nemzetisport.hu

Női kézilabda: Kovacsics Anikó, az FTC irányítója gyermeket vár

boon.hu

Bezárja a baloldali városvezetés az Ellipsumot

vg.hu

Lefújja az utazási korlátozásokat az Európai Unió

origo.hu

Így állt meg az élet az extrém havazás miatt Isztambulban - galéria