Egy hete vasárnap Győr környékén hatalmas zivatar tört ki délután. A viharfelhők Győrújfalu fölé is megérkeztek. „Ömleni kezdett az eső és óriási szél támadt, ami az egyik nap- ernyőnket felborította, egy másikat pedig a telek vége felé fújt. Utánafutottam papucsban, s közben felvettem a kesztyűt, ami a kocsira volt téve. Nem tudom, miért tettem, talán azért, hogy ne legyen sáros a kezem" – idézte fel a történteket Gölesz Imre.
Közben a jég is zuhogni kezdett, a férfi erre behúzódott egy fából készült, csaknem teljesen nyitott oldalú tárolóba. „Ott várakoztam, s közben feltettem a bal kezem egy falécre, ami a palatetőt tartja. Egyszer csak zsibbadást éreztem, s láttam, hogy a bal kisujjamat egy dió nagyságú elektromos gömb veszi körül. Óriási dörgést is hallottam, ekkor döbbentem rá, hogy a villám valahova a közvetlen közelembe csapott le. Ha nincs rajtam a kesztyű, most már nem beszélgetnénk. Valaki velem volt, s fogta a kezemet – mondta a Kisalföldnek Gölesz Imre.
Bár a kisujjában lévő fájdalmon kívül különösebb tünetek nem jelentkeztek rajta, bement a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba, ahol megvizsgálták, EKG-t kötöttek rá, megfigyelés alatt tartották és csak másnap engedték haza.
– Azon az éjszakán volt időm gondolkodni, de ha egyedül vagyok, még most is sokszor a történtek hatása alá kerülök – fejtette ki a Bécsben egy tankerkamion vezetőjeként dolgozó családapa.
Prof. Oláh Attilát, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója elmondta, hogy évente harminc-negyven villámcsapás okozta sérülést látnak el a kórházak Magyarországon, de ezeknek csupán mintegy tizede halálos.
– Persze amennyiben valakibe tényleg belevág a villám, nagyon kicsi az esély a túlélésre. Ilyenkor az akár százezer voltos feszültségtől általában azonnali szívmegállás vagy légzésleállás következik be – fejtette ki prof. Oláh Attila.
Az orvos igazgató hozzátette: sokkal gyakoribb a komoly – nemritkán maradandó – sérülés, s nem csak égési. A villámcsapás tízméteres körzetén belül tartózkodó egyéneknél idegrendszeri, agyi károsodás, s az utóbbi következtében memóriazavarok is felléphetnek, de nem ritka az átmeneti bénulás vagy a dobhártya sérülése sem. Bizonyos tünetek – például szívritmuszavarok – még a villámcsapást követő 24 órán belül is felléphetnek, ezért a betegeket minden esetben egy napig kórházi megfigyelés alatt tartják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.