Betegágyán tolták be érettségizni Pétert

szubintenzív
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 30. 11:30
Miután a betegszállító bevitte a vizsgabizottság elé, Szirányi Péter kihúzta az érettségi tételt. Az osztályba betegágyán gurították be.
Bors

A 2015-ös érettségi legemlékezetesebb vizsgázója nagy valószínűséggel Szirányi Péter volt – írta a Kisalföld. A 28 éves fiatalember munka mellett vállalta az érettségit, s további céljai vannak: a győri Széchenyi István Egyetem kereskedelem és marketing szakán szeretne még tanulni.

A vizsga előtt Péter egy kicsit lazítani szeretett volna, ezért elment a barátaival Ravazdra kirándulni. A kilátóba is felmentek, ahol kihajolt integetni, a lába megcsúszott, ő pedig tíz métert zuhant hanyatt a mélybe. A kö­nyöke, a bokája kificamodott, két csigolyája pedig összecsúszott. Múlt péntekig a győri Petz Aladár kórház baleseti sebészetének szub­intenzív osztályán kezelték.

A szóbelijére múlt csütörtökön került sor, s mivel a szülei pedagógusok, tudták, hogy bár a vizsgabizottságot nem lehet a kórházba kirendelni, de ha Pétert be tudják vinni az iskolába, akkor ilyen körülmények között is le­érettségizhet.  


Péter a szubintenzíven is tanult. Megérte. Magyarból, matekból, angolból és földrajzból is ötösre érettségizett, csak töriből kapott négyest.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.