Annamária az ország legnépszerűbb tinédzsere - fotók

modell
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 09. 10:30
Egy éve modellkedik, és máris ötven­ezren követik Géró Annamáriát! A tizenhét éves szépség már várja a felnőttkort, hisz művészi aktokat szeretne.
GYLF

Két kézzel adott az élet, amikor Géró Annamária a szépségért állt sorba. A tizenhét éves lány egy éve adta modellkedésre a fejét, azóta összesen ötvenezer követője lett a közösségi portálokon. A bolgár-magyar származású szakközépiskolás tanuló azt mondja, semmit nem tesz azért, hogy minél többek kedveljék, és nem is a szépségéből kíván majd megélni.

– Az iskolában kevés az olyan lány, aki szeret, az interneten azonban százával állítják, a példaképük vagyok. Zavarba ejtő – mondta a Borsnak Annamária, akinek legfőbb támasza az édesanyja. – Mindenben támogat, és fotózásokra, munkákra sem megyek el soha kísérő nélkül. Szerepeltem videoklipekben, több cég is a reklámarcának kért fel, sőt, hívtak szépségversenyekre is, de ez utóbbinak nem látom értelmét. Maszk- és sminkmester szeretnék lenni, ez az álmom ­­­– tette hozzá határozottan. Annamária szépségéhez nem fér kétség, sokan már Annie Smile művésznéven is ismerik a szakmában. A férfiak pedig egyszerűen nehezen állják meg, hogy ne próbálják meg randira hívni.

– Autogramokat kérnek, közös fotót akarnak. Nem is értem őket. Ma az ablakomon egy ajándékcsomag repült be, egy szerelmes üzenettel. Egyébként boldog párkapcsolatban élek – mondta, majd nagy tervébe is beavatott minket. – Októberben tizennyolc leszek, és már régóta szeretnék egy művészi aktsorozatot – mondta nevetve.

Névjegy

Név: Géró Annamária
Kor: 17 év
Magasság: 169 cm
Súly: 44 kg
Mell/derék/csípő: 93/56/88

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.