Aktuális

Tóásó Előd beintett Friderikusznak

H. Á.

2015. május 11. hétfő 05:20

Tóásó Előd hat évig raboskodott Bolíviában, hazatérése után pedig csupán röviden nyilatkozott újságíróknak a Liszt Ferenc-repülőtéren. Pedig számtalan kérdés merült fel az üggyel kapcsolatban, és sokan lettek volna kíváncsiak Tóásó válaszaira, aki egy kis időt kért.

Nos, úgy látszik, ez lejárt, és Tóásó végül Fábry Sándornak mondott igent.

– A múlt héten volt a felvétel, egy nagyon jó hangulatú, negyvenperces beszélgetés volt – mondta a Borsnak Lukács Csaba újságíró, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. Ő már évek óta segíti Elődöt, Bolíviában is többször járt nála, és ő segített elhagyni a dél-amerikai országot is.

És, hogy miért pont Fábryt választotta Tóásó? Lukács szerint barátja nem szerette volna, ha egy komor, megrázó interjú készül vele.

– Többek közt Friderikusz Sándor és Hajdú Péter is hívta a műsorába. Csúcsgázsit ajánlottak, de nem a pénz döntött – tette hozzá Lukács. Tóásó tehát nem vállalkozott arra, hogy például egy egész napig össze legyen zárva Friderikusszal egy lakásban a TV2 kamerái előtt.

Lukács Csaba azt is elárulta, hogy védencének hat év távollét után sok újdonsággal kell megbarátkoznia. Mindjárt a repülőtéren rácsodálkozott a mosdóban lévő kézszárítóra. Ilyen típussal ugyanis Bolíviában nem találkozott. Budapesten járva is elámul több mindenen, például a 4-es metrón, de lesötétített trafikban sem járt még előtte.

– Most nővérénél, Editnél lakik egy Bicskéhez közeli kistelepülésen. Lakhatna édesapja tatabányai lakásában is, de Előd most azt szeretné, ha minél több ember venné körül. Edit gyermekeinek újra meg kell ismerniük a régen nem látott nagybácsit, hiszen mikor Előd elment, még kicsik voltak – nyilatkozta Lukács.

 

Kibékült Elenával

Tóásónak olyan sietve kellett távoznia Bolíviából, hogy még feleségének, Elenának sem tudott szólni. Csak másnap, Chiléből hívta fel telefonon. Az asszonyt sokként érte férje menekülése, hiszen korábban úgy volt: együtt térnek vissza Magyarországra.

– Mióta hazatért, mindennap beszélnek telefonon, úgy tűnik, sikerül megbékélnie Elenának – árulta el Lukács Csaba. És, hogy Elena mikor jön a férje után? Lukács szerint ehhez előbb el kell adnia családja házát, de mivel politikai okok miatt zár alatt van az ingatlan, ez nehézségekbe ütközik.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15632768_auto_resized.jpg
origo.hu

Kapás Boglárka bikinis fotóval jelentett be egy fantasztikus hírt - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11867_resized.jpg?avcount=1675665007
borsonline.hu

Nem akarom, hogy ez a nő behálózza – féltik Miller Dávidot Szabó Zsófitól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15633240_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme az isteni csirke alaplé receptje - ettől a trükktől lesz tökéletes!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15633479_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elrejtett bizonyíték a Fenyő-ügyben: napokon belül eldőlhet Gyárfás barátja, Ihász Sándor sorsa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15632830_auto_resized.jpg
life.hu

Különös jelenséget fotóztak Mátyásdomb felett - A szemtanú állítja, nem repülő volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15633279_auto_resized.jpg
vg.hu

Elon Musk: Olaszország fölött meghúzták a lélekharangot – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11868_resized.jpg?avcount=1675665007
borsonline.hu

Megdöbbentő a válasz: elárulta a mesterséges intelligencia, hogy léteznek-e az UFO-k

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15632528_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. február 6.: a Vízöntő megkönnyebbül, a Halak jó hírt kap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631999_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiknek örökre megváltozik az élete 2023-ban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631354_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb árulkodó jel: vége Szigligeti Ivett és Dudás Miklós kapcsolatának?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631793_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem akarom, hogy ez a nő behálózza" – féltik Miller Dávidot Szabó Zsófitól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15633258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ragyog a boldogságtól Csősz Bogi - Mindenki gratulál neki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/fkIsNO-q2G_JaCbiy70WLfK685Llq2X5qq8LQGpLWm4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhNTZiNzc5ODQzODQ4YTJhYTQ4MTc3OGE4YzU5Yzgw.jpg
Háború

Rengeteg a holttest, érződik a szaguk a vagonokból Kárpátalján

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/4iO90vR9us8NYYct4k0re_kzT1IaS5Os0hgLSZbIi2A/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2N2Y3ODVkY2EwZTRmMDlhNTAwYjg3YmQzOGI3ZGU5.jpg
katasztrófa

A gyerekek sokkban vannak: porig égett egy család csongrádi otthona - Fotók!