A két férfi ellen kábítószer-birtoklás gyanúja miatt indult eljárás. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a 41 éves Z. Csabát február 20-án hajnalban igazoltatták Szigetszentmiklóson.
Az általa vezetett tehergépkocsi vezetőfülkéjében - zacskóba és fóliába csomagolva - több mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak, míg ruházatából és táskájából több mint háromezer angol font és egy gépkocsi slusszkulcsa került elő. A férfi azt mondta, hogy a kulcs egyik barátja Hollandiában parkoló autójához tartozik, abból a kocsiból pakolta át, s szállította Magyarországra a csomagot.
A rendőrök a megállított teherautó utasterében további 13 ezer fontot találtak, majd a férfi lakásának átkutatása után egy zacskóban körülbelül 6 grammnyi fehér port foglaltak le.
Az eljárás eddigi adatai szerint Z. Csaba 2014 szeptemberétől folyamatosan hozott csomagokat az országba ismerőse, a 37 éves K. András megbízásából, az utóbbi lakásán 12 telefont is lefoglaltak, kihallgatásukat követően mindkét férfit őrizetbe vették.
A Pest megyei nyomozók korábban - 2014 december 4-én - egy szigetszentmiklósi garázsban is nagy mennyiségű fehér port, a vizsgálatok szerint kokaint találtak, ez a szállítmány is külföldről érkezett a két férfi összejátszásával.
A Szigetszentmiklóson előkerült kábítószer összértéke csaknem 60 millió forint.
A gyanúsítottak elleni eljárás előzetes letartóztatásuk mellett folyik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.