Aktuális

Havi félmillióért vesz tanácsokat az agrárminiszter

F. A.

Létrehozva: 2014.09.06.

Fél évre csaknem hárommillió forintért alkalmazza tanácsadóként a földművelésügyi minisztérium Orbán Viktor korábbi emberét. Kobza Miklós lett a Fazekas Sándor közéleti megjelenésért felelős tanácsadó. Pontos feladairól viszont nem tudni.

Új munkatársa van július óta a Földművelésügyi Minisztériumnak. A kormány honlapjára nemrég feltöltött szerződés szerint Fazekas Sándor tárcavezetőnek szüksége volt egy emberre, akinek hivatalosan az alábbi feladatot kell ellátnia: „a miniszter politikai és közéleti megjelenéséért felelős tanácsadó. A miniszter közéleti szereplését, politikai megnyilvánulásait elemzi, véleményezi, ha kell, javítja” – olvasható a kormany.hu oldalon.

A munkakört nem más kapta, mint Kobza Miklós, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi embere, aki idén év végéig szerződött le a minisztériummal havonta bruttó 497 ezer forintért, fél évre összesen 2 millió 983 ezer forintért.

Megkerestük a minisztérium sajtóosztályát, hogy megtudjuk: pontosan milyen munkát lát el Fazekas Sándor mellett Kobza Miklós, miben kell kijavítani a miniszter munkáját, illetve hogy eddig milyen problémák voltak Fazekas közéleti megjelenéseivel, ami miatt szükségessé vált egy tanácsadót alkalmazni?

Kérdéseinkre rövid választ kaptunk, amelyben azt írták: Kobza Miklós olyan belpolitikai ismeretekkel rendelkezik, melyek hatékonyan egészítik ki Fazekas Sándor miniszter munkáját. Tanácsadói megbízására ezért került sor.

Újbóli kérdéseinkre, hogy például öltözködési, viselkedési, vagy beszédírási témákban segít-e Kobza, ismét csak az előző mondatot kaptuk válaszul. Arra is kissé furcsa feleletet kaptunk, hogy pontosan hány órát is dolgozik a tanácsadó egy hónapban a félmillió forintos béréért.

– A tanácsadásra a miniszter úr feladatszabása alapján kerül sor, változó időpontokban (esti, kora reggeli, napközbeni) és változó időintervallumban – tudtuk meg a minisztériumtól.

Orbán mellől érkezett

Kobza Miklós korábban hivatalos titulusa szerint szerkesztőségi munkatársként dolgozott Orbán Viktor online népszerűsítésén, de sajtóértesülések szerint szerepelt abban a Habony Árpád vezette stábban, amely a kormányfő beszédein is dolgozott. A HVG korábbi cikkében több ismert orbáni szófordulatot (pl: „bankárkormány”) is neki tulajdonított.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194000_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715011217
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715011217
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715011217
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715011217
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715011217
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről