Részegen szúrta le és darabolta fel áldozatát Ferenc

Tokod
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 06. 17:00
Megivott két litert bort, majd elindult disznót lopni a 46 éves M. Ferenc. A férfi a rendőrségen elmondta: miután berúgott, tévézés közben jutott eszébe, hogy fel kellene töltenie az éléskamráját. A malacot darabokban találták meg a fagyasztóban.
Bors/police.hu

A Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói június 23-án fogták el és állították elő a 46 éves tokodi férfit. A rendőrség gyanúja szerint M. Ferenc ellopott egy vietnami kan disznót egy Tokod-Ebszőnybányai épületből június 14-ről 15-re virradó éjszaka.

– Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy mintegy 2 liter bor elfogyasztását követően, tévézés közben jött számára a gondolat, hogy fel kellene tölteni az éléskamrát – tájékoztatott a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Ferenc tudta, hogy a közeli telepen állatokat tartanak. Így hát a konyhában felmarkolt egy kést és útnak indult. Az épület kapujában meghallotta a cocák röfögését, s ebből már tudta: jó helyen jár. A sötétben öngyújtóval világított, így sikerült elkapnie egy 30 kilogrammos állatot. A malacot helyben leszúrta, majd a tetemet betette egy zsákba és hazament. A konyhában feldolgozta a zsákmányt, melyet darabokban a fagyasztóba tett.

M. Ferenc ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya, amit július 4-én bíróság elé állítási javaslattal küldött meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.