Magára hívta a rendőröket a szüleit megkéselő Péter

szülők
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 13. 15:15
Édesanyját és nevelőapját szúrta kis híján halálra egy 30 éves férfi Győrben. A férfit a szülők el akarták küldeni a háztól, ugyanis részegen többször fenyegette őket gyilkossággal. G. Péter ellen vádat emeltek.
Bors

A férfi és a szülők között már jóideje megromlott a viszony, ugyanis Péter gyakran leitta magát, ilyenkor pedig szüleit késsel fenyegette, sőt bántalmazta is őket. Az édesanyja ezért ultimátumot adott neki: januárig ki kell költöznie a lakásból.

Péter azonban ezt nem tette meg, mikor édesanyja figyelmeztette, lejárt az idő, megtámadta őket, hálószobájukba osont egy 20 centis pengehosszúságú késsel - írja a police.hu. Először a nevelőapjára vetette rá magát, majd édesanyjára, mindkettőjüket többször is megszúrta. A férfi végül elborzadt tettétől, és saját maga jelentette a rendőrség a támadást, a rendőrök érkezését a helyszínen várta meg.

– Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. Péter 30 éves győri lakos ellen a nyomozást lezárták - tájékoztat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság - Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.