Kétszer ment át nején a részeg nyugdíjas

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 31. 22:30
Részegen akart behajtani a garázsba az autójával egy 74 éves német férfi: halálra gázolta feleségét.
Bors

Az eset a nyugat-németországi Castrop-Rauxelben történt, ráadásul fényes nappal. Nem tudni, hogy miért volt betintázva délután negyed háromkor Hans-Jürgen, és ha így esett, minek ült volán mögé. Bár az sem biztos, hogy baleset történt. Ami tény, hogy felesége kiszállt, hogy kinyissa a garázsajtót, és segítsen benavigálni a Ford Focust. A férfi ekkor ütötte el a 72 éves Ilonát.

A szomszédok a sikoltozást, jajgatást hallva kihívták a mentőket, ám az orvos már hasztalan próbálta újraéleszteni a nőt. Hans-Jürgen egyébként állítólag még egyszer áthajtott a földön fekvő feleségén, az autóra úgy találtak rá a rendőrök, hogy teljesen keresztbe állt a garázsbejáróban: a jobb sárvédője a bal garázsfalra nézett.

– Megpróbáltam még félrerángatni a földön fekvő Ilonát, de engem is elsodort az autó – mondta egy szomszédasszony a Bildnek. Ő szerencsére megúszta horzsolásokkal.

A házaspár állítólag sokat veszekedett, de a rendőrség szerint semmi nem utal arra, hogy a férj szándékosan taposott volna a gázpedálra. Továbbra is balesetként kezelik az ügyet, a sokkos állapotban lévő férj pszichológus segítségére is szorult.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.