Halálos átok ül a drezdai pingvineken

hullanak
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 10. 17:15
Rejtélyes pingvinvész miatt van gyász a drezdai állatkertben. A Humboldt-pingvinek néptelen medencéje siralmas látványt nyújt – ráadásul nem először.
Bors

16 pingvin élt a szász főváros állatkertjében, ma mindösszesen hárman vannak. A túlélőket, akik szintén megbetegedtek, de úgy tűnik, antibiotikumokkal sikerült megmenteni őket, árgus szemekkel figyelik az állatorvosok. Nem engedik ki őket a kültéri medencéjükbe, karantén alatt állnak, csak a benti medencéjüket használhatják. A laborban vizsgálják a vizük minőségét és a szűrőberendezésüket, miképp a 13 elhullott madár tetemét is. Egyelőre nulla eredménnyel.

A pingvinek már három évvel ezelőtt is tömegével hullottak, a mostani halálesetek éppolyan rejtélyesek, mint az akkoriak. A szakemberek szerint vagy gomba támadta meg a légzőszerveiket, vagy bakteriális fertőzésről van szó. Csak azt nem tudni, ezek honnan erednek. A „nyomozás” során nem csak a vízvezetékeket, a szűrőket, a vizet vizsgálják, de a levegőből is mintát vett a környezetvédelmi hatóság – írja a Bild.

Három éve 20 pingvint vesztett el az állatkert hasonló tünetekkel, az után teljesen felújították és fertőtlenítették a helyüket. Tavaly érkeztek az új állatok, akik közül az elsők már 2013 végén elhullottak. A híresztelésekkel szemben azonban az állatkert ennek ellenére sem akar lemondani arról, hogy pingvinjei legyenek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.