Orbán Viktor jobban keres a pápánál

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 10. 10:00
16 és fél milliót keresett Orbán Viktor tavaly – derült ki legfrissebb nyilatkozatából. Hol áll ezzel az összeggel a vezető politikusok között? Nos, Közép-Európában a bérezése nem mondható rossznak.
Bors

Orbán Viktor keresete 2013-ban 16 632 801 forint volt, ami után 2 661 248 forint adót fizetett be. Az adókedvezmények rubrikájába nem írt semmit. Számadásá­ból következik, hogy naponta bruttó 46 200 forintot keresett kormányfői és képviselői fizetésével együtt.

Ezzel közel a dupláját kapta, mint Ferenc pápa, aki naponta 25 000 forintnak megfelelő összeget keres. Akkor jön ki ez az összeg, ha nem a munkanapokkal, hanem egy átlagos hónap 30 napjával számolunk, ahogy más kormányfőknél is tette egy brit felmérés.

A PayWizard évről évre beszámol Orbánról is 48 fős, a világ ve­ze­tői­nek jövedelméről készített összeállításában. Orbán ez alapján 121 fontot keres naponta (1 angol font 375 forint). Tavaly még 200 fontot írtak a neve mellé, vélhetően hozzászámolták a fel nem vett pártelnöki fizetését is. Orbán egyébként hozza a kelet-közép-európai átlagot, fizetése nagyságrendileg a szlovén és a szlovák kormányfő tiszteletdíja körül mozog.

Ennyi a vagyona

Telek, ház. Orbán Viktor miniszterelnöki honlapján elérhető nyilatkozata szerint fele részben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit – amelyeket ötven évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak –, valamint a tavaly vásárolt, szintén felcsúti házát. Autója nincs.

A házastársával, Lévai Anikóval közös számlán lévő pénz csökkent legutóbbi, január 31-én közzétett – a 2013. de­cem­ber 31-i vagyoni helyzetet tükröző – nyilatkozata óta. Míg akkor 1 millió 354 ezer forintot szerepeltetett, a most nyilvánosságra hozott bevallásban már csak 781 ezret.

Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része, 9 millió forint, ami azt jelenti, hogy az idén eddig mintegy 360 ezer forinttal csökkent a tartozásuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.