Bikinis képei miatt rúgták ki a költőnőt

modell
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 20. 08:55
Viola Szandra egyszerre ír verseket és modellkedik, most az utóbbi lett a veszte: egy kulturális weboldal szerkesztői állásából penderítették ki bikinis képei miatt. Pedig Szandra korábban saját aktképeivel adott ki kötetet, és meztelen testére is ráírta műveit.
Hunyadi Áron

– Nem tartom idegennek a testiséget a költészettől, sőt. Pilinszky maga is így fogalmazott: „én valamiképp a testemmel írok”, ez az én mottóm is – közölte Viola Szandra. Ez nem meglepő, hiszen a fiatal lány egyszerre költő és modell, sőt a Miss Universe Hungary döntőse is volt már.

– A modellkedés csak pénzkereset, a versekből ugyanis nem lehet megélni – mondta korábban a Borsnak Szandra, aki szép sikereket ért el verseivel, s új műfajt is teremtett: testverselő lett. Ez azt jelenti, hogy műveit saját testére írta, erről Nánási Pál is készített fotókat. A közelmúltban pedig egy kulturális weboldal szerkesztői állását is megkapta.

– Egyebek között egy irodalmat is népszerűsítő akciót tervezgettünk: fesztiválokon festettünk volna verseket az emberekre – számolt be a tervekről a szexi költőnő. Ám miután a lány néhány bikinis fotót feltöltött hivatalos Facebook-oldalára, kirúgták az állásából. – Értetlenül állok a dolog előtt. Két kép miatt rúgtak ki – fakadt ki.

A weboldal főszerkesztője felmondólevelében azt állítja: Szandra akciója nagy feszültséget keltett a szerkesztőségben, többen jelezték, inkább felmondanak, mintsem vele dolgozzanak. A Bors megkereste a főszerkesztőt, de nem kívánt reagálni.

Jegyzetünk itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.