Napok óta éjt-nappallá téve kereste édesanyját a tatabányai L. Attila, és két testvére, Timi és Angéla. A testvérek azonban nem gondolták, hogy soha többé nem láthatják viszont anyjukat, Ildikót.
Az asszonyt ugyanis meggyilkolták, holttestét a házától alig pár száz méterrel találták meg. Teste egy bokros-fás területen, egy szeméttelep mellett feküdt, hiányos öltözetben. – Szombaton láttuk utoljára, a boltba indult vásárolni, de onnan már nem jött haza – meséli az asszony fia, Attila. – Azonnal keresni kezdtük, be is jelentettük a rendőrségen eltűnését, hiszen sosem hagyná magára a gyermekeit, unokáit. Tudtuk: nagy a baj – mondja a fiú.
Az asszonyt utoljára két fiatal látta, amint az egyik helyi férfi, B. Zsolt inzultálja. – Azt mondták a gyerekek, hogy anyut ölelgette a férfi, fogdosta, ő pedig próbált szabadulni. Úgy tudjuk, a férfi részeg volt. Ekkor látták utoljára anyát. Minden erőnkkel kerestük a testvéreimmel, nap mint nap jártuk a környéket – folytatja a fiú.
Végül édesanyja holttestére a testvére talált rá. – Angéla azt mondta, érzi, hogy ezt a területet meg kell nézni, akkor ment be oda, ahol rátalált anyura. A ruházata hiányos volt. Sokkoló belegondolni abba, hányszor elsétáltunk édesanyánk holtteste mellett – temette kezébe az arcát Attila.
Ekkor már sejtette, ki ölte meg édesanyját. – Amikor a fiúk elmondták, kivel látták utoljára, azonnal elmentem Zsoltékhoz, hiszen ismerjük őket. A háznál édesapja letagadta, de kiderült: mégis ott van. Amikor ránéztem, rögtön tudtam, hogy ő volt, éreztem. Hiába is tagadott mindent – szögezi le a fiú.
A rendőrség nem sokkal később elfogta a 40 éves férfit. – Nem tudom, hogyan fogjuk tudni feldolgozni azt, amit anyánkkal tett. Az egész család összeomlott – tette hozzá Attila búcsúzóul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.