A kórház inkubátorában hagyták Évit

Évi
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 31. 11:00
Csodálatos a neve, s reméljük, jó sorsa is lesz az alig egynapos Pünkösdi Évikének. A babát a győri Petz-kórház inkubátorába rakta be valaki.
Sudár Ágnes

A koraszülött intenzív osztályra csak megfigyelés miatt kellett bevinni Pünkösdi Évát. A háromkilós újszülöttet valaki a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház babainkubátorára bízta.

Ha már le kellett mondania a csöppségről, akkor az anya olyan megoldást választott, amellyel gyermeke életét nem veszélyeztette. S talán jobb sorsot is hagyott rá, mint amit adni tudott volna.

Pünkösdi Évike jól van. Csendesen nézeget, ismerkedik a világgal, amely számára most még a csecsemőosztály egyik kórtermét jelenti. Mindig egy-egy nővér az anyukája, de nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: ez a gyönyörű baba hamarosan szerető családra talál. Minden bizonnyal örökbe fogják fogadni.

Ilyenkor a rendőrség nem kezdi keresni azt, aki a babát az inkubátorban hagyta. Ezzel ugyan­is nem követett el semmilyen bűncselekményt. Az inkubátoroknak épp az a céljuk, hogy ezt a választási lehetőséget megadják azoknak, akik krízisbe kerülnek.

Érdekesség, hogy a babát nem azokban az órákban vitték be a kórházba, amikor biztosan nem találkoztak volna emberekkel, hanem délután kettőkor – így az sem meglepő, hogy a látogatók jelezték: az inkubátor villog, és egy újszülött baba fekszik benne. Az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy néhány órás lehetett a kicsi gyermek, és különösebb baja nincs. A megfigyelés után ezért kerülhetett a csecsemőosztályra – ezt már prof. Oláh Attila orvos igazgatótól tudtuk meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.