4 év 8 hónap a pénzszállítóból rabló Richárdnak

pénzszállító
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 23. 16:48
Négy év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 22 éves vagyonőrként dolgozó fiatalembert, aki pár napja ellopott 25 millió forintot a rábízott pénzszállító autóból.
Bors

A vád szerint a férfi, aki személy- és vagyonőrként dolgozott az ügyben érintett pénzszállító cégnél, elhatározta, hogy amikor alkalma nyílik rá, a munkája során rábízott pénzösszegből valamennyit eltulajdonít.

Ennek megfelelően, 2014. május 20. napján a délelőtti órákban - kihasználva, hogy aznap már több pénzintézettől elhozott pénzösszeg a kocsiban volt - a pénzszállító autóban elhelyezett pénztároló zsákokat a bennük lévő mintegy 25 millió forint készpénzzel együtt eltulajdonította. A vádlott emellett a kizárólag csak a munkaideje alatt hordható lőfegyverét is jogosulatlanul magával vitte – tájékoztatta lapunkat dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A férfi ezt követően egy budapesti plázába, onnan pedig később egy éjszakai szórakozóhelyre ment, és a pénzből közel 3 millió forintot elköltött. Richárdot a rendőrök már másnap, a hajnali órákban elfogták, és a fennmaradó pénzösszeget tőle lefoglalták. A kerületi ügyészség a férfit a mai napon gyorsított eljárásban bíróság elé állította.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Pesti Központi Kerületi Bíróság J. Richárdot a fenti bűncselekményekben bűnösnek mondta ki, és ezért őt 4 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint emellett a vádlottat 5 évre eltiltotta a személy-és vagyonőri foglalkozás gyakorlásától. Az elsőfokú bíróság az ítélet kihirdetése után a vádlottal szemben - a másodfokú eljárás befejezéséig - lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az ítélet a fellebbezések folytán nem jogerős.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.