A kelet-európai Angelina Jolie-ként elhíresült asszony, Luminita Perijoc, öt évre rács mögé kerül mert késsel kényszerített rá egy férfit arra, hogy közösüljön vele. A saját bevallása szerint szexfüggő asszony egy taxist félemlített meg annyira, hogy a férfinek nem volt más választása, ki kellett elégítenie.
A nő megkérte a férfit, hogy segítsen bevinni a csomagjait a lakásába, majd ezt követően rátámadt és orális szexet követelt tőle. A sofőr ezt visszautasította, ekkor került elő a 10 centis kés. A nő kétszer kényszerítette közösülésre a taxist, ezt követően sikerült a férfinak bezárkóznia egy másik szobába, ahonnan értesítette a rendőröket.
Mikor a hatóság emberi kiszabadították a férfi, a nőt azonnal letartóztatták. A hölgy a törvényszék előtt azzal próbált védekezni, hogy szexfüggősége késztette a férfi túszul ejtésére, ám a bíróság ezt nem számította enyhítő körülménynek, öt év börtönbüntetést szabott ki rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.