Kifizette temetését a gyilkos állatorvos

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 14. 08:00
A gyilkosság előtt sírhelyet vásárolt magának az az állatorvos, aki 106 késszúrással megölte volt feleségét tavaly májusban Pécsett. L. Norbert hónapokkal korábban kitervelte a gyilkosságot, sírjáról készült képekkel barátainak büszkélkedett.
FG

L. Norbert semmit sem bízott a véletlenre. Az egyik budapesti temetőben sírhelyet vásárolt magának, hogy a kitervelt gyilkosság után oda temetkezzen.

– Annyira elszánt volt, annyira készült a saját halálára, hogy megásatta saját nyughelyét, még a temetéssel járó költségeket is elrendezte – mondta az egyik tanú a bíróságon. A férfi szerint az állatorvos még fényképeket is készített a temetőben és mutogatta azokat, hogy már mindent elintézett magának, és hamarosan öngyilkos lesz, mert nem tud a felesége nélkül élni. A tervezett gyilkosságról konkrétan nem beszélt, csak azt mondta, hogy ha alkalma lesz rá, akkor „le fogja nyúzni feleségéről a bőrt”. – Segíteni akartunk neki, próbáltuk lebeszélni az öngyilkosságról. A fenyegetést viszont nem hittük el, mivel tudtuk, hogy haragszik a nőre, és azt gondoltuk, nem beszél komolyan – tette hozzá a tanú.

– Komolyan gondoltam, kértem a sírkövest, hogy a halálom napját vésse rá a márványra, mert békében akarok elmenni. Halálom után ugyanis senki sem foglalkozott volna velem. A sírköves nemet mondott, azt mondta, beteg vagyok – nyilatkozta az állatorvos a bíróságon.

Miként a Bors megírta: L. Norbert 106 késszúrással végzett a hathetes terhes Arnold Gabriellával, exe új barátját, Patkó Árpádot pedig kilencszer szúrta meg, amikor azok kiléptek Pécsett a Melinda utcai albérletükből. A fejét kopaszra borotváló doki Rambónak öltözött, bicskát, rugós kést, alkarjaira erősített konyhakést, gázspray-t és gázpisztolyt vitt magával.

Exe nem bocsátott meg Gabinak, hogy új életet kezdett (Fotó: Bors)

 

Az állatorvost közvetlenül öngyilkossága előtt fogták el az otthonában. L. Norbert könyörgött a rendőröknek, hogy lőjék agyon, de hiába. A férfit előre kitervelten, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és hatóság elleni erőszakkal vádolja az ügyészség. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.