Mónikáé az ország legnagyobb sámándobja

meditáció
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 31. 11:00
Százhúsz centi magas és egy méter széles az ország legnagyobb sámándobja. Rezgése a koncerteken és a hangterápiás meditációkon könnyeket csal az emberek szemébe.
Huszti

Az ország legnagyobb sámándobját egy nő készítette: a tibeti hangterá­piával és transzperszonális pszichológiával foglalkozó Gungl Mónika. Január 11-én szólaltatta meg először egy kaposvári koncertteremben, és hangjával könnyeket csalt az emberek szemébe.

A sámándob híre elterjedt, Mónikát több országból megkeresték, hogy náluk is tartson hangmeditációt. – Nagy dilemma előtt álltam, amikor ki kellett választani a megfelelő bőrt – avat be a készítés titkaiba.

– Tíz éve foglalkozom tibeti gongterá­piával, a világ egyik leghíresebb mesterétől tanultam. Tőle tudom, hogy más rezgése van a dobnak, ha betegségben vagy öregségben elhullott vagy ha elejtett állattól származik a bôr. A döntést nehezítette, hogy állatvédő vegetáriánus vagyok. Végül mégis egy vadász által elejtett szarvas bőrét választottam.

A keretet négy rétegelt lemez összeragasztásából egy barátja segítségével készítette el, a bőrt párjával feszítette fel rá. – A formája tojás alakú lett, mint a szibériai sámándoboknak. A bőrt madzagokkal rögzítettem a dobon belüli csapokhoz. Ez azért volt fontos, hogy meg lehessen feszíteni, máskülönben dörmögő hangja van pozitív rezgés helyett. Egy hatalmas állványt is készítettem, mert közel húsz kilós súlya miatt képtelenség tartani. Amikor elkészült, akkor vettem észre, hogy a bőr rajzolata egy Da Vincit idéző, kezét-lábát szétterpesztô embert ad ki. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.