Mint kiderült, egy elszámolási vita vezetett a gyilkossághoz, amelynél jelen volt – mások mellett – a szalon tulajdonosa, a később a kecskeméti maffiaperben elítélt Radnai László, Boros Tamás, aki 1998-ban az Aranykéz utcában a robbantás áldozata lett, illetve az éjszaka egy másik ismert személyisége, T. György is.
2012. augusztus 29-én, két hónappal az ügy elévülése előtt fogták el B. Elemért, akiről többen azt vallották, hogy T. Györgyöt akarta védeni az elmérgesedett vitában, amikor leszúrta Csaszit. A tanúk arról is beszéltek, hogy T. Györggyel a gyilkosságot követően titkos találkozója volt Doszpot Péternek, ezért őt is beidézték tegnap. A volt gyilkossági főzsaru elismerte, hogy találkozhatott a férfival.
Elmondta: ha erről nem írt jelentést, annak csak egy oka lehetett, hogy semmi érdemlegest nem tudott meg tőle. – Mindenki azt mondta, hogy B. Elemér követte el a gyilkosságot, de ezt akkor nem tudtuk bizonyítani – fejtette ki Doszpot.
B. Elemér az utolsó szó jogán is tagadta a gyilkosság elkövetését. A bíróság mégis hét és fél év börtönre ítélte, szavahihetőnek tartva a terhelő vallomást tévő tanúkat. Dr. Bíró Tamás ügyvéd fellebbezett. B. Elemér házi őrizetben várhatja meg a jogerős ítéletet, ami őszre várható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.