Kovács Lajos: nekem szimpatikus volt Attila

interjú
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 21. 09:00
Két rossz dobása volt a pécsi rendőrnek, aki hét lövéssel megölte barátnője férjét. Az első, amikor a gyilkos fegyvert egy patakba dobta. A második, amikor perelni kezdte a rendőrséget.
P. Gál Judit

Hétfőn interjú jelent meg a Borsban a 18 évre ítélt Rozsi Attilával, most pedig a rendőr elleni nyomozást vezető gyilkossági főzsaru, Kovács Lajos nyilatkozott lapunknak. 

Rozsi Attilát, a volt kiemelt főnyomozót rögtön a gyilkosság után meggyanúsították azzal, hogy ő ölte meg a saját házában 2000 februárjában N. Lajost. Bizonyítékok hiányában azonban akkor nem tudták megvádolni.

Kinek az ötlete volt, hogy 6 év után újra nyomozni kezdjenek az ügyben?

Az akkori országos főkapitánynak, Orbán Péternek, miután Rozsi és a barátnője a korábban ejtett ügy miatt kártérítési pert indított a rendőrség ellen. 

Mi volt a taktika, amivel úgymond a sírból visszahozták az ügyet?

Tudtuk a kollégáimmal, hogy egy velünk azonosan képzett ember ügyében kell dolgoznunk. A fő csapásirány az volt, hogy bizonyítsuk, a gyilkos fegyver, amit később megtalált egy kisgyerek, az övé volt. Olyan szerencsétlenül dobta a pisztolyt egy patakba, hogy a markolatánál fogva beleállt a homokba, a hangtompító pedig túllógott a víz felszínén.

Sok munkánkba került, de Rozsi rokona, aki a hatástalanított fegyvert korábban a saját nevére vette, majd visszaalakította, a rendőrre vallott. Sőt azt is elmondta, hogy a korábbi eljárásban az ő kérésére vonta vissza a terhelő vallomását. Egyébként ezért szüntették meg Rozsi ellen az első nyomozást.

A másik fontos pont annak a két embernek a vallomása volt, akik elmondták, hogy bérgyilkost keresett a nyomozó a férj megölésére.

Rozsi Attila két évvel a jogerős ítélete után terhelő vallomást tett a barátnőjére. Igaz, hogy az asszony is rá vallott?

Az asszony egy dörzsölt nő volt. Igen, egyértelmű utalásokat tett Attilára. A kollégáimmal egyértelműen arra gyanakodtunk, hogy ketten követték el a gyilkosságot. N. Lajost éjjel, a saját házában ölték meg. Ő engedte be a gyilkost.

Meggyőződésünk volt, hogy ez csak úgy történhetett, hogy az asszony valamilyen magyarázattal bedumálta magát Rozsival együtt a házba. Azt gondoltuk, ha Rozsi egyedül gyilkol, más lett volna a helyszín. Meglepett, hogy a bíróság – bizonyítékok hiányában – mégis felmentette a nőt a vádak alól.

Tehát ön nem hisz abban, hogy Rozsi Attila bosszúból vallott a barátnőjére?

Életszerű részletességgel vallott a gyilkosságról, nem csoda, hogy a bíró is elismerte, megtörténhetett úgy, ahogy mondta. Ettől függetlenül a bíróság a kétséget kizáró bizonyításra kevésnek találta a vallomást. Soha nem voltam előítélettel a gyilkosok iránt. Nekem Rozsi Attila szimpatikus volt. Egy szerelmes férfi, aki ölni képes a barátnőjéért. Két dologban biztos vagyok: ő a tökéletes bűntényt akarta megcsinálni és a mai napig nincs benne semmi megbánás a gyilkosság miatt.

Az előzmények

Rozsi Attila a jogerős ítéletéig tagadta, hogy megölte barátnője válófélben lévő férjét. Amikor évekkel később rájött, hogy a nő vallomása miatt ítélhették el, beismerte a gyilkosságot. Elmondta, azért kellett N. Lajosnak meghalnia, mert a közös házat és az egyik gyereket is akarta a válás után. Rozsi Attila részletes vallomást tett arról is, hogy a nő a bűntársa volt, ott volt, amikor hét lövéssel kivégezte a férfit. Az asszonyt 2 év 4 hónap előzetes letartóztatás után felmentette a bíróság.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.