Hét órán át hallgatták ki a zsaruk Ádámka szüleit

kihallgatás
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 15. 08:55
Megdöbbentő körülményekről nyilatkozott a Borsnak a miskolci koraszülöttosztályon elhunyt kisbaba édesanyja. Bem Judit szerint a gyermeke haláláról szóló zárójelentésben olyan betegségek szerepelnek, amelyekről korábban nem szóltak nekik az orvosok.

Megkapta a kisfia haláláról szóló zárójelentést Bem Judit, akinek a babája a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülöttosztá­lyán halt meg.

A miskolci asszony elképedve olvasta a zárójelentést, hiszen olyan betegségekről tettek benne említést, amelyekről korábban nem beszéltek neki az orvosok.

– Szív-, máj- és veseelégtelenség, a keringés összeomlása – sorolta a Borsnak Judit az okokat. – Ez azért furcsa, mert amikor Ádámka még élt, csak arról tájékoztattak az orvosok, hogy veseűri megnagyobbodást észleltek nála. A kisfiam szépen fejlődött, hiszen bár 800 grammal született, háromhetes korára már elérte a 960 grammot. Ezek után nem értem, miért próbálják elhitetni velem, hogy Ádámka vak, szellemi fogyatékos és mozgássérült volt. A párommal naponta jártunk nála, beszéltünk hozzá, ő pedig reagált a szavainkra. Múlt pénteken feljelentettük a kór­házat. A nővérek még gumikesztyűt sem használtak, úgyhogy mi valamilyen fertőzésre gyanakszunk. Tegnap Budapestről érkeztek Miskolcra nyomozók, hét órán át hallgattak ki minket. Úgy tudom, hogy más szülőket is beidéztek. Remélem, megtalálják a felelősöket. Nagyon vártuk Ádámkát, tervezett baba volt, életünk nagy ajándékaként tekintettünk rá. A kórházban azzal próbáltak vigasztalni, hogy lesz majd másik gyermekem. Ám én 38 éves vagyok, s valószínűleg nagyon sok idő kell hozzá, hogy ezen a traumán túltegyem magam – mondta Judit.

Hozzátet­te: becsülettel végigcsinálta a terhesgondozást, és azok az anyák, akikkel ő az érintettek közül beszélt, ugyancsak jártak terhesgondozásra.

Mint arról a Bors beszámolt: augusztus 5. és 10. között nyolc csecsemő halt meg az osztályon. Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli vizsgálatot rendelt el, a kórház főigazgatóját felfüggesztették.

A Nemzeti Nyomozó Iroda foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást. Tegnap az ORFK sajtóosztálya közölte lapunkkal: két elhunyt kisfiú szülei tettek feljelentést egymástól függetlenül. Szerintük a babák halálában közrejátszhatott gondatlanság, mulasztás. Az NNI igazságügyi szakértők bevonásával nyomoz.

Újabb baba szervezete adta fel

Még egy csecsemő meghalt a miskolci kórházban – tájékoztatott az intézmény. Tegnap egy olyan kisbaba szervezete adta fel a harcot, aki már hónapok óta intenzív kezelés alatt állt, és többször súlyos hasi műtéten esett át. A baba halála nincs összefüggésben a korábban elhunyt újszülöttek esetével – közölték.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.