Rettegnek a közszereplők a miniszterelnöktől

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 03. 14:00
Már rettegnek a közszereplők, ha meghallják David Cameron nevét. A brit miniszterelnök ugyanis az elmúlt években mást nem hozott, csak balszerencsét, akinek ő gratulált, az biztos elbukott. Így járt az angol válogatott, de Nicolas Sarkozy is.
Bors

Robson: bukott meccs

Egy óra. Ennyin múlott Laura Robson sikere hétfőn. A brit teniszezőnő ugyanis éppen egy órával mérkőzése előtt kapott támogató üzenetet David Camerontól. A brit kormányfő neve már rossz előjel a sportolók körében, akinek ő szurkol, az menthetetlenül elbukik.

Robsont Wimbledonban végül az észt Kaia Kanepi győzte le, pedig előzetesen ő volt inkább esélyes. Tavaly egyébként Andy Murray is azután kapott ki egy döntőben, hogy Cameron üzent neki.

Spooks: megszűnés

A BBC sikersorozata óriási rajongótáborral rendelkezett a szigetországban. A brit kémek történetét bemutató alkotás 2002-ben debütált a képernyőn. A kaput végül az tette be, hogy David Cameron 2010 októberében bejelentette: ez a kedvenc sorozata. Innen már nem volt megállás a lejtőn, néhány hónappal később a csatorna váratlanul levette a műsorról. 

Sarkozy: választási bukta

A francia elnök tavaly tavasszal még magabiztosan készült a választásokra, hiszen az előrejelzések alapján szoros, de sikeres harcra számított. Cameron itt is remekül időzített: a választások napján támogató levelet írt Sarkozynek, amelyben sok sikert kívánt neki. Az eredmény: Sarko kikapott a jószerével ismeretlenként érkező Francois Hollande-tól.

Fociválogatott: kínos kudarcok

Ha akad sportoló, aki nagyon utálja Cameront, akkor az a mindenkori angol válogatott focista. A kormányfő átka itt sújtott le a legerősebben. A 2010-es vb-n kétszer kívánt szerencsét a csapatnak. Először az első meccs előtt, amikor az angolok bombameglepetésre csak 1-1-re végeztek az USA ellen.

Következtek a németek, illetve Cameron újabb jókívánságát tartalmazó levelek. Meg is lett a következmény: a germánok sima 4-1-gyel küldték haza Lampardékat. A 2012-es Eb-n már csak egy meccs előtt mert üzenni a csapatnak, azt kívánta, hogy győzzék le az olaszokat. Nem jött össze.

Pékség: leégett

Három éve történt a legsúlyosabb eset. A Warburtons pékség az egyik legnépszerűbb Nagy-Britanniában, sok embert foglalkoztatnak, így nem csoda, hogy 2010 áprilisában, kormányfőválasztás előtt pár héttel Cameron felkereste a vállalat boltoni üzemét. Három hónappal később az épület leégett, majd pár héttel később a cég oldhami péksége is kigyulladt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.