Beszédet mondott David Cameron. A miniszterelnök az új brit herceget köszöntötte videoüzenetben, ám arra, hogy pontosan mit mondott, alig figyeltek. A kormányfő foga ugyanis sokkal érdekesebb volt. Pontosabban annak hiánya, ugyanis Cameron a felvételen hiányzó foggal jelent meg.
A hír bombaként robbant az internetes közösségi oldalakon, a britek egymás után tették fel a kérdést, hogy mi történhetett a miniszterelnökkel?
A video készülte előtt ugyanis brit kormányzati források szerint nem volt semmifajta sérülése Cameronnak. A felvételen azonban mégis ott éktelenkedett a rés
a fogsorában.
Egyes vélemények szerint ráharaphatott valamire ebédkor, és így tört le egy foga, mások szerint azonban az a valószínűbb, hogy edzés közben történt baleset vagy pedig politikai ellenlábasa, a szocialista Ed Miliband húzott be neki egyet.
A kormányfői iroda hivatalosan nem adott magyarázatot a miniszterelnök „sérülésére”, nem is reagáltak a dologra. Nem hivatalos csatornákon keresztül azonban azt próbálták meg elhitetni a sajtóval, hogy kizárólag a megvilágítás miatt tűnhetett úgy, hogy Cameronnak hiányzik egy foga.
A brit kormányfőt 2010-ben választották meg, lassan egy évtizede Nagy-Britannia egyik legismertebb politikusa, aki szinte már az összes lehetséges helyzetben adott interjút, így lehetetlen, hogy csak most kerüljön elő egy ilyen „furcsaság".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.