Saját fürdőkádjában kukkolták a fiatal lányt

laptop
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 20. 20:30
Egy internetes vírus segítségével törték fel egy egyetemista laptopját hackerek, és a legintimebb helyzetekben a saját számítógépén keresztül kukkolták a húszéves lányt.
Bors

Rachel Hyndman először el sem akart menni a rendőrségre, mert attól tartott, hogy paranoiásnak tartják majd és kinevetik, írja a Daily Mail. Végül mégis feljelentést tett.

A húszéves lány elmesélte, hogy fürdés közben gyakran DVD-t néz a laptopján. Egy alkalommal, amikor meztelenül ült a fürdőkádban és éppen próbált ellazulni, észrevette, hogy a gépén programok nyílnak meg, mintha valami szellem használná - ekkor jött rá, hogy mi történik.

„Borzalmas érzés volt, hogy idegenek egy ilyen intim helyzetben betörhetnek a magánszférámba. Ki tudja, mióta kukkoltak már anélkül, hogy fogalmam lett volna róla” - háborgott.

A „patkánymódszernek” nevezett hackereljárás egy internetes vírus segítségével történik, ily módon férnek hozzá a számítógépes okosok mások laptopjához, amelyen például be tudják kapcsolni a webkamerát anélkül, hogy a gép gazdájának sejtelme lenne róla.

Sajnos egyre gyakoribb ez a fajta betörés, már alvilági piaca is kialakult a kukkolás ezen formájának: hackerek eladják másoknak a lehetőséget, hogy meglessenek gyanútlan áldozatokat, akiket a szlengben rabszolgáknak neveznek. A pedofilok is egyre gyakrabban használják ezt a módszert, hogy belessenek gyerekek - többnyire kislányok hálószobájába, hiszen egyre több gyerekszobában van már számítógép.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.