Legszebb tanárnő: szőke ciklon vagy barna szépség?

Vágási Rita
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 13. 02:00
A szakavatott zsűri a legszebb nyolc tanárnőt már kiválasztotta, most önökön a sor, hogy eldöntsék, ki közülük a legcsinosabb. A hölgyeket négy párba sorsoltuk, a továbbjutó pedig az lesz, aki több szavazatot kap a riválisánál. Szavazni mostantól minden tanárnőre lehet, egészen csütörtök éjfélig. Ismerkedjünk meg az első párosunkkal!
Bors

Kokovay Amarilla

Egy tanárnő, akinek a vezetékneve és a keresztneve is különleges, hát még ahogyan a képeken fest! Amarilla Hódmezővásárhelyen született, de a család a mai Szlovákia területén található Kokaváról származik.

– Kislányként a babáimmal tanárosat játszottam, már akkor írtam nekik egy táblára, vagyis kiskorom óta erre a pályára készültem – mondja Amarilla, aki a szegedi Juhász Gyula tanárképző főiskolán diplomázott magyarból, de késôbb felvette a politológiát és a médiát is.

A gyönyörű tanárnő kis falvakban tanított kezdetben – Batidán és Erzsébeten –, jelenleg pedig a Táltos magániskolában dolgozik. Azon pedig meg sem lepődik, amikor felvetjük, érzi-e, hogy a kamaszok nem csak a tanárt látják benne.

– Mostanában simán udvarol nekem egy-két nagyfiú – nevet. – Először megkérdezi, hogy odaülhet-e mellém tanulni. Aztán az óra végén jön a csattanó: elmennék-e vele hétvégén bulizni? Ilyenkor azt szoktam mondani: nekem semmi keresnivalóm köztetek, ti 14 évesek vagytok, én meg 34!


Vágási Rita

Rita most kezdte a pályát, méghozzá Diósdon, ahol kis elsősökkel foglalkozik. Nem ő jelentkezett lapunk szépségversenyére, a barátja küldte el a nevezést. – Amikor telefonon kerestek a Borsból, az iskolában voltam, és egy kislány hallotta a beszélgetést. Összerakta a történetet, és gyorsan tovább is adta a nagy hírt. Néhány perc múlva már egy szülő hívott fel és gratulált.

Rita amúgy szerencsés alkat, imád sportolni, főleg kerékpározni, olykor 50-60 kilométeres biciklitúrákra megy a barátaival. Sokat gondolkozott, hogy óvónő vagy tanító legyen, ám végül az utóbbi mellett döntött.

– A gyerekek nagyon élvezik, hogy fiatal vagyok, közel éreznek magukhoz. Tegeznek, de Rita néni vagyok. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.