A pécsi kivégzés oka: féltékenység

Pécs
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 24. 08:25
Brutálisan megölte volt feleségét egy pécsi állatorvos. L.Norbert tegnap reggel késelte halálra A. Gabriellát és sebesítette meg a nő új párját, P. Árpádot. Több mint százszor szúrt.
FG

A nyomozók szerint az elmúlt tíz évben nem volt ilyen brutális emberölés Baranyában. Az asszonynak nem volt olyan testrésze, ahol ne szúrta volna bele a kést a férfi. A Melinda utcában, egy panelház ötödik emeltén, a folyosón szurkálta össze a volt férj a gyógyszertári asszisztensként dolgozó Gabriellát és barátját, Árpádot.

– Minden csupa vér volt, lefelé minden emeleten ki kellett takarítanom, mert ahogy a szerető menekült, összevérezett mindent. A falról le sem jött a vér, ki kell majd festeni mindent – mondta a Borsnak a ház takarítónője. A férj nagyjából százszor szúrt, majd elmenekült.

A hatósági állatorvosként dolgozó dr. L. Norbert féltékenységből ölte meg volt feleségét a nő panellakásának lépcsőházában. Nem bírta elviselni, hogy Gabi elhagyta – mondta az egyik szomszéd.

– A volt férj azt kiabálta, hogy gyere ki, mert megöllek. Gabi pedig csak segítségért kiabált, miközben a férfi csak szúrt és szúrt. Az asszony új barátját,
P. Árpádot a felsőtestén érték a szúrások, többségében a hátán. Ő még el tudott menekülni, a ház előtti padon várta meg a mentőket.

Az asszony három hónapja költözött albérletbe új barátjával. A nô már évek óta rossz viszonyban élt a férjével. Dr. L. Norbertet tegnap este, Pécsett kapták el a rendőrök.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.