7,2 milliót költött frigyre, pedig nincs fiúja

PUBLIKÁLÁS: 2013. május 09. 12:30
Clare Foster azt szeretné, hogy a nagy napon semmiben ne szenvedjen majd hiányt. Ezért nagyjából elintézett mindent, már csak főszereplőt kell találnia az álmaihoz.
Bors

A brit Clare Foster már kiválasztotta az esküvői ruháját, ráadásul meg is vásárolta, több más kiegészítővel együtt, és összesen 20.000 fontot - 7,2 millió forintot - költött eddig a nagy napra. A hölgy nem kicsit pörgött rá a sztorira, a lánybúcsú, az első tánc és meg a nászút is meg van tervezve. A történet szépséghibája - nincs olyan férfi, aki megkérte volna a kezét.  

Fostert nem zavarja a dolog, sőt, azt is elmondta a The Sun magazinnak, hogy négy éve fókuszál az esküvőjére, azóta vásárolgat össze mindenfélét. Állítása szerint az esküvői ruhába szeretett bele először, amit nem tudott otthagyni: ez indította el a lavinát.

A gyüjtés óta két férfivel volt dolga, de egyik sem tudott a szenvedélyéről. A mostani barátja vélhetően a cikk megjelenésekor fogta menekülőre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.