Négy hónapot panaszkodnak az időjárásra a britek

panaszkodás
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 01. 00:00
Régi közhely, hogy a britek egyik fő beszédtémája az időjárás, ám most ezt egy alapos vizsgálat igazolta is, kimutatva, hogy átlagosan négy hónapot vesztegetnek el életükből arra, hogy szidják az időjárást.
Bors/MTI

A Daily Mail ismertetett annak az országos felmérésnek az adatai, mely szerint a britek napjában négyszer panaszkodnak az aktuális időjárásra. Erre az elfoglaltságra átlagosan nyolc percet és 21 másodpercet fordítanak minden nap, több mint háromszor annyit, mint más közérdekű téma - például munkahelyi ügyek vagy éppen a futball - megvitatására.

A leggyakrabban visszatérő panasz az, hogy a brit időjárás túlságosan kiszámíthatatlan; ezen a britek 31 százaléka siránkozik rendszeresen. A második legkedveltebb szidalom az, hogy általában túl hideg van (26 százalék), a harmadik helyre pedig a túl sok eső kárhoztatása került; ez a britek 19 százalékának fő kifogása saját hazájának időjárásával kapcsolatban.

A kétezer fős mintán elvégzett felmérés kimutatta azt is, hogy a brit átlagon belül az észak-angliai Newcastle lakóinak életét keseríti meg leginkább a hírhedt brit időjárás. A nagyvárosban élők naponta átlagosan tíz percet és húsz másodpercet panaszkodnak az időjárásra; utána Sheffield (9 perc 50 másodperc) és Birmingham (9 perc 42 másodperc) következik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.