Aktuális

Feljelentették a magyar sztárügyvédet

P. Gál Judit

Létrehozva: 2013.03.30.

Egy ügyfele citálná a bíróság elé, mondván, ingatanvásárlás céljából adott neki több tízmillió forintot, ám Ruttner nem vásárolt és a pénzt sem adta vissza. A feljelentés tényét megerősítette a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az ügyvédet is megkerestük, nyilatkozatot ígért, de később már elérhetetlennek bizonyult.

Lapunk megbízható forrásból megtudta, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség azok után kezdett nyomozást ügyvédi visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen, hogy egy férfi feljelentést tett.

Azt állította: Ruttner György ügyfeleként letétbe helyezett nála ingatlanvásárlás céljából több tíz-, egyes hírek szerint kereken harmincmillió forintot, erről szerződés is készült, de Ruttner nem vásárolta meg az ingatlant, és nem is adta vissza a pénzt.

– Ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozás folyik a Budapesti Nyomozó Ügyészségen ismeretlen tettes ellen – nyilatkozta lapunknak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Hozzátette, a nyomozást 2012. december 15-én indította a Budapesti VI. kerületi rendőrkapitányság. Ezt követően az ügyet illetékességből áttették a Budapesti Nyomozó Ügyészségre. Már több tanút kihallgattak az ügyészek. Ruttner Györgyöt eddig nem idézték be. Gyanúsítotti kihallgatásra sem került még sor.

Emlékezetes, december első napjaiban maga a sztárok – Kovács Lázár, Stohl András, Damu Roland – ügyvédjeként ismert Ruttner György állt azzal a nyilvánosság elé, hogy 500 millió forintot fizetett ki hitelezőinek, miközben korábban csak 172 millió forint kölcsönt kapott.

Mint mondta, korábbi véden­ceitől vett fel havi 10 százalékos kamatra uzsorakölcsönt, hogy fizetni tudja birtoka részleteit. Ruttner ekkor arról is nyilatkozott, hogy feljelentést tesz az őt szorongató uzsorások ellen.

A Budapesti Ügyvédi Kamarától kért fegyelmi vizsgálatot önmaga ellen, hogy döntsék el, összeegyeztethető-e munkájával, hogy kényszerűségből uzsorakölcsönt vett fel. A kamaránál teljes titoktartás mellett folyó vizsgálat még nem zárult le.

Az ügyvédi visszaélés ügyében – értesüléseink szerint – az egyik, Ruttner által uzsorásnak jellemzett ember tett feljelentést. A férfi állítja, hogy nem uzsorakölcsönt és még csak nem is kölcsönt adott az ügyvédnek, hanem szabályosan letétbe helyezte a pénzét, amivel az ügyvéd nem számolt el.

Úgy tudjuk, hogy ebben a vizsgá­latban és a Budapesti Nyomozó Ügyészségen folyó eljárásban is alapkérdés annak eldöntése, hogy bűncselekményt követett-e el Ruttner György, amikor állítása szerint – az uzsorások nyomására – színlelt letéti szerződést írt egy olyan összegről, amelyet magánemberként kölcsön kapott. Ruttner Györgyöt is megkerestük az ügyben, aki elôbb fél óra türelmet kért a válaszadásra, majd elérhetetlenné vált telefonon.

Akit elítélnek, tovább nem lehet védő

– Az ügyvédi kamarát csak akkor értesíti a hatóság arról, hogy egy ügyvéd ténykedésével kapcsolatban nyomozás indult, ha bűncselekménnyel gyanúsítják – mondta Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Arról, milyen stádiumban van a Ruttner György uzsorakölcsönei kapcsán indult fegyelmi vizsgálat – annak titkossága miatt – nem nyilatkozik. Általánosságban elmondta: ha egy ügyvédet jogerősen elítélnek egy büntetőügyben, tovább nem praktizálhat ügyvédként. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák