A tiltakozók között több más MSZP-s politikus mellett megjelent Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke is. A napirend délután háromkor kezdődött, amikor a diákok a Hallgatói Hálózat szervezésében összegyűltek a Deák Ferenc téren.
Több tucat diák elfoglalta az ELTE három termét, ahol fórumokat tartottak. Közben a több megyéből indult éhségmenet résztvevői az Astoriánál gyülekeztek, ahonnan a Parlament elé vonultak.
Az alig néhány száz fős tömeget a Kossuth téren rendőrsorfal és egy „Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!" feliratú molinó várta.
Ezt a tüntetők megpróbálták levágni, de nem sikerült.
A demonstrációkat a rendőrség nagy létszámban biztosította, de atrocitásról, intézkedésről lapzártánkig nem érkezett hír.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.