Szinte beleszületett a hatalomba Dél-Korea új elnöke, Pak Gun Hje. A 61 éves asszony – aki az ázsiai állam első női államfője – ugyanis nem más, mint Pak Csong Hi, az egykori diktátor lánya, aki 1961-ben egy katonai puccs során ragadta magához a hatalmat. Posztjától végül nem is vált meg önként, 1979-ben a saját hírszerző főnöke lőtte agyon.
Hje anyját is merényletben ölték meg, még 1974-ben egy észak-koreai bérgyilkos végzett vele. Ezután a fiatal lány lett Dél-Korea first ladyje apja haláláig. 1979 után évekre eltűnt a közéletből. Külföldön is tanult, hazájában mérnöki diplomát szerzett. A 90-es években tért vissza a politikába, ahol gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán, képviselő, majd pártvezér lett.
2002-ben óriási meglepetésre Észak-Koreába látogatott, ahol együtt vacsorázott Kim Dzsong Illel, a néhai kommunista diktátorral. A Kedves Vezetővel le is szervezett egy találkozót Szöulba is, ami végül nem jött össze.
Pak Gun Hje tegnapi beiktatásán élesen nekiment Észak-Koreának a kommunista állam fenyegetőzései miatt. Beszédéből azt lehetett érezni, hogy keményebb „válaszlépésre” is hajlandó lenne, ha folytatódnak a provokációk. Militarista beütését jól kifejezte katonai ruhákra emlékeztető öltözéke is. A beiktatás feszült hangulatát a dél-koreai világsztár, PSY próbálta enyhíteni, aki az elnökasszony előtt előadta világsikerét, a Gangnam Style-t.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.