Másfél éve van hátra a Hawaii-szigeteknek

Egy új kutatás szerint a talajeróziónál sokkal inkább veszélyezteti Hawaiit a felszín alatti vizek hatása, mivel belülről pusztítják a szigeteket, a sziklaalapzatukat. Azontúl, hogy a szigetek jövőjét a lemeztektonikai mozgások is jelentősen befolyásolják, egy másik veszély is leselkedik a vulkáni eredetű, mállékony, bazaltos talajra.

Steve Nelson és kutatócsapata a szigetcsoport talapzatára ható erőket és az éghajlatváltozással való összefüggésüket vizsgálva fedezte fel, hogy a ­ta­laj­eró­zió mellett a felszín alatti vizek jelentik a legnagyobb fenyegetést Hawaiira nézve. A kutatók a talajvizet és a patakok vizét hasonlították össze azt vizsgálva, hogy melyik mos ki több anyagot, így kiszámították, mennyi az éves veszteség. Eszerint a legrosszabb esetben már másfél év múlva a szigetcsoport süllyedni kezd, majd el is tűnik.

Mint ismert, a Hawaii-szigetek vulkáni működés eredményeként egyenként jöttek létre. Az óceán mélyén egy forró pont van, amiből a felszínre törő lávából először kialakult egy sziget. Ugyanúgy, ahogy a kontinensek, az óceán alatti kőzetlemezek is mozognak. Ez a lemez északnyugati irányban haladt, de az alatta levő forró pont helyzete változatlan maradt.

Amikor legközelebb aktívvá vált a forró pont, az első sziget már elmozdult, így egy újabb sziget jött létre. Ennek megfelelően nyugatról keletre haladva egyre fiatalabbak a szigetek: Kauai ötmillió, Hawaii (Big Island) egymillió éves. A legelső szigeteket mára már teljesen elnyelte az óceán, csak korallzátonyok maradtak belőlük a víz mélyén, de a délkeleti partoktól harminc kilométerre már egy új sziget is születőben van.