A törvényszék szóvivője közölte: az első három tárgyalási napra csaknem félszáz embert, a vádlotton kívül tanúkat, szakértőket idéztek be. A Bors információi szerint a gyilkossággal gyanúsított P. László egy megdöbbentő vallomást tett a pszichológusnő megölésének indítékaként, amelyből az is kiderül: ismerte-e már korábbról Bándy Katát.
Úgy tudjuk, hogy a férfi vallomása megegyezik a Máté Krisztinának adott, ám a törvényszék által letiltott interjúban közöltekkel. P. László védője, dr. Sólymos Sára tegnap nem kívánta kommentálni információnkat, mint mondta: az ügyvédi titok részét képzi. Ám hozzátette: a bírósági tárgyalásokon védence elő fogja adni a most még titkos részleteket.
Ismeretes: Bándy Kata tavaly július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy pécsi sörözőből, de otthonába nem érkezett meg. Holttestét július
11-én délután találták meg a Délibáb utcában, egy bokros területen. A gyanúsítottat július 14-én azonosították P. László személyében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.