Két különböző vallomást tett a rendőröknek a Bándy Kata megölését beismerő P. László – tudta meg a Bors.
Hogy melyik tartalmazza az igazságot, az csak február 18. után, a bírósági tárgyalássorozat során fog kiderülni. Vajon az egymásnak ellentmondó vallomásokkal mi a célja P.-nek?
Sok olvasónk tegnapi cikkünket kommentálva kifejezte aggodalmát, Nagy István például ezt írja: „Ez a rohadék képes olyan dolgokat mondani Katáról, ami a lány becsületét gyalázza.”
Értesülésünk szerint a férfi arról beszél, hogy a már napokkal a gyilkosság előtt ismerte a lányt, kapcsolat is volt közöttük, amit Kata nem kívánt folytatni. Az ominózus estén P. László Kata háza előtt várakozott, amikor a lány hazaért.
Együtt indultak el sétálni és beszélgetni. (Ezt egy szemtanú is alátámaszthatja, aki a feltételezett időpontban egy rájuk hasonlító, békésen csevegő párt látott elsétálni a gyilkosság helyszíne felé.)
A férfi próbálta rábeszélni a kapcsolat folytatására a lányt, ám sikertelenül. Ezért végzett vele. Úgy tudjuk, P. László ezt a verziót a Máté Krisztinának adott interjúban is elmondta, de ennek sugárzását az ügyészség letiltotta.
A másik verzió szerint P. kábítószert fogyasztott, bódult állapotban találomra választotta ki Katát. Meg akarta erőszakolni, ennek a lány ellenállt, ezért végzett vele.
– A gyilkosság indítékáról nem beszélhetek, engem köt az ügyvédi titoktartás. A miértről a vádirat sem szól, majd a tárgyaláson talán kiderül – mondta dr. Sólymos Sára ügyvéd.
Az ügyészség aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolja P. Lászlót, aki azért vihette magával Kata telefonját, hogy ne derüljön ki: korábban telefonon kapcsolatban álltak.
Kerestük Bándy Kata hozzátartozóit, ők azonban elhárították érdeklődésünket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.