Európában Zsuzsa vezet legjobban villamost

villamos
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 06. 15:00
Ledniczki Zsuzsa Európa legjobb villamosvezetője. Ugyan még csak hat éve sofőr, mindenkit maga mögé utasított. Az utasok szerint is remekül vezet, biztonságban érzik magukat.

Ledniczki Zsuzsa jelenleg a 19-es villamos, máskor más budai járat vezetője fölényesen megnyerte a villamosvezetők Európa-bajnokságát. A sofőrklasszis kollégájával, Veperdi Tamással indult, és a csapatbajnokságon is messze túlszárnyaltak mindenkit, de Zsuzsa egyéniben is a dobogó legfelső fokára állhatott.

– Öt akadállyal kellett megbirkóznunk. A hibák után vonták a pontokat – magyarázza a Borsnak Zsuzsa. – A legnehezebb versenyszám után azonban már sejtettem, hogy jól szerepeltünk, meg is nyugodtam. De az meglepett, hogy még a hazai, drezdai csapat is mögöttünk végzett. Elképesztő érzés volt hallgatni a magyar Himnuszt! Külön jól esett, hogy voltak magyar szurkolóink – mosolyog Zsuzsa, aki hat éve választotta ezt a szakmát. Mint családanyának – 15 éves a gyermeke – szüksége volt egy stabil állásra.

– A villamosvezetéshez türelem, nyugalom és figyelem kell. Maximalista vagyok, bármit csinálok. Tatabányáról járok be, hajnali háromkor kelek, ötkor már csönget a villamosom!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.