Tébolyult Még tegnap is vérben úszott a járda a kalocsai külvárosi Kátrány büfé előtt, ahol – mint a Bors tegnap megírta – késsel támadt volt nejére szerdán a 35 éves K. Róbert.
– Belépett az ajtón egy véres nő, aki a kezével szorította a nyakát, hogy ne spricceljen a vér. Majd elájultam! – mondta a Borsnak a Kátrány büfé pultosa, Krisztina, aki tudta, hogy mit kell tennie. Gyorsan odaadott egy rongyot, hogy azt nyomja a sebére, majd rohant telefonálni a mentőknek. Mire kiértek, már kitámolygott a vérző nő a büfé előtti padokhoz, ahol a 13 éves kislánya is ült. A gyerek is sérültnek látszott.
– Tőle kérdeztem, hogy mi történt. Az felelte: „az apám utánunk jött és mind a kettőnket megszúrt” – idézte vissza az idegességtől remegő pultosnő. A büfé vendégei ismerték a segítséget kérő Melindát. Tudták róla, hogy K. Róbert felesége volt, és – a vendégek szerint – a férfi ivott és verte a családját. Ezért hagyta ott a nő, és a kislánnyal kimentek néhány hónapra Kanadába. Szeptember elején azonban visszajöttek, és a gyerek folytatta az iskolát.
A mentőknek csak Melindát kellett kórházba szállítaniuk. Jelenleg is az intenzív osztályon fekszik, a Bors információi szerint a sikeres műtét befejezése óta altatják, így még nem tudták kihallgatni.
A bűncselekmény legnagyobb rejtélye, hogy a szurkálás után miként ment a büfétől mintegy két és fél kilométerre lévő érsekségre K. Róbert. Elvileg azzal a szándékkal, hogy feladja magát, csakhogy közben – úgy 1800-2000 méternyire a büfétől – el kellett haladjon a rendőrség előtt. Oda azonban nem ment be, hanem folytatta az útját az érsekségre.
– Én úgy tudom, hogy egy női portás volt szolgálatban, aki nagyon megijedt a csupa vér férfitól – mondta el lapunknak egy ott dolgozó munkás. A síró Róbert elmondta a portásnőnek, hogy mit tett, majd telefonált. Ő azt hitte, hogy a rendőröknek, ámde nem a 107-et, hanem a 104-et, a mentők kecskeméti ügyeletét tárcsázta. A mentők szóltak át a rendőrségi ügyeletre. A járőrök a portásfülke előtt vették őrizetbe Róbertet. Máig nem tudni, hogy miért az érsekségre ment az egyébként állítólag mélyen vallásos férfi.
– Nem kívánunk semmilyen nyilatkozatot tenni a történtekről. A rendőrségen érdeklődjenek – hárította el megkeresésünket dr. Mészáros István, a kalocsai érsek titkára, a Kalocsai Szent István-templom igazgatója. Róbertet ma szállítják a nyomozási bíró elé, hogy döntsön arról: előzetes letartóztatásba helyezik-e.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.