Futótűzként terjedt a hír a Borsod megyei Szakáldon, hogy a köztiszteletben álló helyi család fia követte el az autós nők elleni brutális támadásokat. S. Márk után napok óta hajtóvadászatot folytatott a rendőrség.
A gyanú szerint három ízben feltépte a piros lámpánál álló autó ajtaját, beült a női sofőr mellé, késsel megfenyegette, így akarta megszerezni értékeit, kocsiját. Utolsó áldozatát, a gödöllői M. Juditot halálra szurkálta, és Domonyvölgy határában, egy bozótosban hagyta.
– El sem tudom képzelni, hogy ez a fiú a tettes. A szülei imádták, mindent megadtak neki. Az apja rendőr volt, az anyja pedig egy hivatalban dolgozik – mondta el a Borsnak a szomszéd, Kiss Árpádné. A család kétszintes házának redőnyeit leengedték, a szülőket csütörtök este óta senki sem látta.– Biztos, hogy szégyellik a történteket, pedig nem az ő szégyenük. Ki gondolta volna ezt erről a rendes gyerekről?
A faluban élő fiatalok azonban másként ismerték Márkot. Elmondásuk szerint folyton bulizni járt, és kétes hírű barátai voltak. – Biztos, hogy nem drága műszaki cikkekre, és nem is márkás ruhákra gyűjtött. Nagyon szeretett szórakozni, szórta a pénzt a nőkre, tetemes tartozásokat halmozott föl – mesélte a Borsnak a fiú egyik nőismerőse.
A faluban azt is beszélik, hogy Márk drogra sem sajnálta a pénzt. A rendőrség csütörtökön fogta el a 18 éves fiút Miskolcon, az Avas lakótelepen. Három bűncselekménnyel is gyanúsítják.
– Szeptember 20-án, Hatvan külterületén késsel szerezte meg egy idős hölgy gépjárművét. Szeptember 24-én, Gödöllő területén egy útkereszteződésben szintén rablást kísérelt meg, de ekkor ellenállásba ütközött és elmenekült, majd két óra múlva visszatért ugyanoda – nyilatkozta Pest megye rendőrfőkapitánya, dr. Mihály István dandártábornok.
Harmadik akciója során a 32 éves M. Judit autóját akarta megszerezni, de a fiatal nő ellenállt, ezért Márk halálra késelte. Ezt a kocsit Emőd külterületén találták meg. A tettest valójában első áldozata, a hatvani asszony autója buktatta le, amit a támadás után saját internetes portálján próbált eladni. Miután elfogták, beismerte tettét, és azt is, hogy a rablásokat előre kitervelte, célja pedig a vagyonszerzés volt. Így emberölés minősített esete miatt kell majd felelnie a bíróság előtt, büntetése több év börtön lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.