Rocksztárosodnak az olimpikonok: London legszebb tetkói - galériával

divat
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 11. 18:00
A sportolók körében is egyre népszerűbbek a tetoválások, de természetesen esetükben visszatérő motívum az olimpiai játékokat szimbolizáló ötkarika. Persze volt olyan is, aki a Nemzeti Olimpiai Bizottság egyik alapítója, Pierre de Coubertin nagy szavait viseli a testén. Mostani összeállításunkból kiderül, mik a legdivatosabb tetoválások az idei olimpián.
Bors

A Nemzeti Olimpiai Bizottság alapítójának, Pierre de Coubertin elhíresült mondásai közé tartozik, „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”, de a szintén neki tulajdonítják a „gyorsabban, magasabbra, erősebben” - lelkesítő szavakat. Az olimpikonok körében e két szövegrészlet eléggé kedvelt. Lévén, hogy idézetekről van szó, ezeket fekete-fehérben varratták fel, de többen a sportesemény résztvevői közül a színes tetoválások mellett tették le a voksukat és skiccszerű, rajzos tetkókkal is találkozni lehetett.

Jellemző, hogy az egyes sportágak képviselői oda varratják a tetoválást, ahol tényleg látszódik is. Így nem meglepő, hogy például az amerikai íjásznő,Khatuna Lorig a felkarján viseli az élénk színekben felfestett ötkarikát. Egyszerű, de nagyszerű választásnak bizonyult. Egy másik amerikai íjász, Brady Allison kézfején írásos tetkók láthatók, melyek a kitartást erősítik benne. A kanadai úszó, Brent Hayden a tarkóján a nemzeti zászló stilizált juharlevele és alatta a színes ötkarika kapott helyett. A rajt előtt vált szembetűnővé még Pekingben.

Mely testrészeken menő a tetkó?

Általában azon a testrészen jelenik meg a tetoválás, amelyik az egyes sportágak gyakorlásánál hangsúlyos szerepet kap. Úszóknál a háton avagy a combon, esetleg a lágyékon, az íjászoknál a bicepszen, vagy a kézfejen, a tornászoknál a mellkason, lábfejen és így tovább. Bárhol is legyen azt egyértelműen kijelenthetjük, egyáltalán nem takargatják tetkóikat sportolók, sőt, kifejezetten igyekeznek, hogy az őket megörökítő fotókon kiemelt helyet foglaljon el. Büszkék a jelképre és arra, amit üzenni akarnak vele a világnak.Berki Krisztián a lólengés olimpiai bajnokának nagy ellenfele a „megérdemled” szót viseli a mellén a tornadressze kivágása felett. A brit Louis Smith ennek ellenére most mégsem tudta legyőzni Berkit pedig a magyar olimpikon igencsak tartott tőle.

De akadt olyan is, aki a sporttársára, nevezetesen saját lovára tetováltatott. Így tett Louise Lyon, akinek lovát még a pekingi olimpia alkalmával csodálhattuk meg. Nemcsak azért, mert daliás paripa volt, hanem mert szőrös hátsóján szintén az olimpiai jelképet viselte. Lovasnak nem, csak a lónak ildomos a tetkó - valószínűleg ez is állhatott a döntés mögött.


Nők és férfiak: tetoválás tekintetében nincsen különbség

A férfi és női sportolók egyébként egyaránt kedvelik a tetoválást, így nem állíthatjuk, a nők kevésbé élnének a lehetőséggel, ráadásul az emancipáció a tetkók esetében is utolérte őket. Az amerikai úszócsapat női versenyzői a kivágott hátú fürdőruhával és a hátukon a fekete ötkarikával igazán jól mutattak.

És mi a helyzet a magyar sportolókkal: nem mennek ellenébe az általános trendnek és szerncsére a magyar versenyzők is tetováltatnak rendesen, így ők is bekerülhetnek az összeállításba. A legszebbnek kikiáltott ötkarikával pedig nem más, mint Takács Krisztián úszó büszkélkedhet, akinek akkor a legszexibb a tetkója, amikor vízcseppek borítják.

 

  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.