Jobban fél a tanévkezdéstől a család, mint a gyerek

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 14. 20:00
Minden második anyuka kiborul, ha arra gondol, hogy hamarosan iskolába megy az ő kicsikéje. A gyerekeket ugyanakkor alig-alig aggasztja a szeptemberi iskolakezdés – csupán egyharmaduk izgul miatta.
dm, Hu-Zo

Elég jók lesznek-e a tanárok, s vajon piszkálják-e a gyereket a többiek? – főként ezen aggódnak iskolakezdés előtt az édesanyák, legalábbis egy frissiben végzett kutatás szerint. Kiderült az is, hogy szinte minden második mama elsírja magát az első iskolai napon – titokban legalábbis biztosan –, s többen azzal vigasztalják magukat, hogy a gyerek táskájába rejtenek biztató üzeneteket.

– Hajlamosak vagyunk a saját produktumunknak tekinteni a gyereket, így az ő sikere a mi sikerünk, kudarca pedig a mi bukásunk – magyarázza a mamák aggodalmát Csehák Hajnalka pszichológus. – Az iskola pedig bizony egy olyan hely, ahol több szempontból is megmérettetünk.

Az anya felelőssége, hogy a gyerek pihenten, ápoltan, jól nevelten menjen iskolába, hogy mindig rendben legyen a felszerelése a tolltartótól a testnevelési ruháig, s hogy időre le legyenek préselve környezetórára a kért falevelek is. Az anyukák félelme nem csak azért alakul ki, mert pár órára el kell válni a gyerektől, olyan számunkra a helyzet, mintha maguk ülnének vissza az iskolapadba – tette hozzá a szakértő.

Az aggódó mamáknál is érdekesebb adat, hogy a viszonylag nyugodt – vagy a nyugodtságot csak sugárzó – apukáknál még a család kutyája is rosszabbul viseli, hogy néhány hét múlva sokkal kevesebbet lesz otthon a gyerkőc. Az adatai szerint minden ötödik eb megsínyli az első iskolai napokat a nyári egésznapos családi együttlétek után. Dr. Hábor Krisztián állatorvos szerint a hirtelen magányt könnyen orvosolhatjuk, ha többet foglalkozunk a kutyussal is, amikor végre együtt van a család.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.