15 drogkapszulát találtak a nő gyomrában

PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 24. 16:00
Egy nőtársának akart külföldről drogot csempészni a 43 éves S. Tímea. Az átvizsgáláskor kiderült, hogy a kábítószert kapszulákba rejtve lenyelte. A nő megközelítőleg 162 gramm port csempészett a gyomrában.
Bors

Trükkös módon próbált meg drogot csempészni egy korabeli nőnek a 43 éves S. Tímea. A nőt előzetes információk alapján nemzetközi buszjáraton kapcsolták le, azonban az elsődleges átvizsgálás semmilyen eredményt nem hozott.

A zsaruk azonban nem nyugodtak, és orvosi vizsgálatot kezdeményeztek. Kiderült, szimatuk nem csalt, a vizsgálat ugyanis kimutatta, hogy a nő gyomrában összesen 15 darab, 162 gramm, fehér port tartalmazó kapszula úszkál.

Tímeát előzetes letartóztatásba helyezték, majd nyomozni kezdtek, és csakhamar eljutottak a 48 éves B. Biankához is, ahhoz a nőhöz, aki a gyomorba rejtett kapszulákat megrendelte. A megrendelőre VII. kerületi lakásában csaptak le.

- Az illetékes bíróság mindkét nőt előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben a további eljárást visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Szolgálata folytatja le - tájékoztat a BRFK Kommunikációs Osztálya. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.